Már 2020 óta küld levelet a miniszterelnök az érettségizőknek és a diplomázóknak. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt mondta a Napi.hu-nak, hogy a miniszterelnöknek gondolni kell azokra a diákokra is, akik majd szeptembertől tanító nélkül kezdik meg a tanulmányaikat.
Szerző(k): Koncsek RitaVan olyan nyelvvizsga, amelynek 43 százalékkal nőtt az ára egy év alatt, alig találni olyan nyelvvizsgaközpontot, ahol 50 ezer forint alatt tehetünk középszintű nyelvvizsgát valamilyen idegen nyelvből, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent.
Szerző(k): EconomxDiplomások és egyetemet nem végzettek is elmondták a véleményüket arról, hogy érdemes-e felsőfokú végzettséget szerezni: sokan megbánták a döntésüket.
Szerző(k): Fogarasi KittiA magyar fiataloknak kevesebb mint harmada rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
Szerző(k): EconomxAz Eurostat adatai azt mutatják, hogy Magyarország még mindig a sereghajtók között van a felsőfokú végezettséggel rendelkezők tekintetében. De lehet, hogy idén trendforduló jön, mert 12 éves csúcsot döntött a felsőoktatásba jelentkezők száma, több mint 126 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra.
Szerző(k): Koncsek RitaHavi 850 ezer nettóért bárhova elszerződik egy fiatal mérnök. A Trenkwalder felmérése szerint a műszaki felsőoktatási hallgatókat kiemelkedő mobilitás jellemzi.
Szerző(k): EconomxA vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem.
Szerző(k): Nagy KristófMásodfokon, jogerősen elítéltek mintegy száz vádlottat, akik a sikeres nyelvvizsgáért egyenként többszázezer forint kenőpénzt fogadtak el több ezer vizsgázótól több mint egy évtized alatt – tudatta a Budapest Környéki Törvényszék honlapján kedden.
Szerző(k): EconomxAz OpenAI chatbotjának hódító karrierje és egyre kirobbanóbb népszerűsége ismét felteszi a kérdést, hogy milyen típusú munkák és tevékenységi körök kerülhetnek veszélybe a ChatGPT-vel.
Szerző(k): Economx