Jóval kisebb lett a Mol 2023-as eredménye, mint az előző évi, ez azonban nem meglepő az akkori igen magas olajárakat figyelembe véve. A befektetők elégedettek, az árfolyam 3000 forint fölé ugrott.
Szerző(k): Fellegi TamásKözben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 192,31 ponttal, 0,34 százalékkal 57 529,95 pontra nőtt.
Szerző(k): EconomxAz első fél évben a teljes bevétel 13,3 százalékkal 403,9 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekomnál. A negyedéves bevételnövekedést elsősorban a mobil adatforgalom és a vezetékes szélessávú bevételek erőteljes növekedése okozta.
Szerző(k): Horváth TiborA MOL 2019-ben indította útjára sekélygáz programját: új technológiával a földfelszínhez közelebb eső, jellemzően kis méretű mezőket célozza meg. Az elmúlt években 18 fúrásból 16 hozott sikert, a vállalat magyarországi évi 1.4 milliárd köbméter gáztermelésének jelenleg nagyjából 5 százalékát adja a sekélygáz.
Szerző(k): Horváth TiborA 4iG Csoport értékesítési árbevétele 196,7 milliárd forint volt az idei első három negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 53 milliárd forint után; az első kilenc hónapot 7,7 milliárd forint veszteséggel zárta, míg a tavaly ugyanebben az időszakban 2,9 milliárd forint adózott eredményt ért el - derül ki az infokommunikációs vállalat konszolidált pénzügyi jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett közzé.
Szerző(k): Horváth TiborA Rába Járműipari Holding Nyrt. 15,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, 66,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; vesztesége 15,4 százalékkal, 562 millió forintra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 665 millió forintos veszteség után - tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Szerző(k): Szász PéterAz Alteo csoport 62,7 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első három negyedévben, 116 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 128 százalékkal, 11,2 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterEurópa legnagyobb távközlési vállalata, a Deutsche Telekom AG adózott eredménye 77,5 százalékkal, 1,58 milliárd euróra nőtt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 889 millió euróról - írja az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 9,0 százalékkal 190,9 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Szerző(k): Szász Péter