Már várható volt és ma meg is történt, ismét pozitív hozammal forognak a 10 éves német államkötvények. Ez ugyan csak szimbolikus jelentőségű, de jól jelzi, a hozamemelkedés nem állt meg az eurózóna határán.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA 10 éves német államkötvények hozama végre megközelítette a nullát, ezzel hamarosan vége szakadhat annak a hároméves szériának, amelyet a negatív tartományban töltött. A közelgő fordulat jelzi, hogy véget érhet az Európai Központi Bank bőkezű pénzszórása.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásDecemberben rekordszintre gyorsult az infláció az euróövezetben elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt - írja az MTI. Magyarországon 5,1 százalékos éves inflációt becsült a Pénzügyminisztérium, de a végleges adatokat később közlik.
Szerző(k): Szabó DánielHa nagyon finoman is, de nyitott a szigorítás felé az Európai Központi Bank idei utolsó kamatdöntő ülésén. Christine Lagarde elnök továbbra is az infláció visszaesését tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek, a járványválság kezelésére indított programot viszont jövő tavasszal lezárja a kormányzótanács.
Szerző(k): Rácz GergőKitart a kamatszint mellett az Európai Központi Bank, miközben a világszerte növekvő infláció mindenhol máshol szigorításokat eredményez a monetáris politikában. Ma kiderül, mit tervez a Christine Lagarde által vezetett intézmény cselekedni 2022-ben.
Szerző(k): Rácz GergőFolytatódik a trend és 2022-ben több ország is beindíthatja az egyre több jegybank által napirendben tartott digitális fizetőeszközt. Kisebb országoknak adott a dobozos megoldás, de nagy vízválasztó is jön jövőre, amikor Kína várhatóan megmutatja, mire jutott a jüannal a téli olimpián.
Szerző(k): Rácz GergőFabio Panetta, az Európai Központi Bank Igazgatóságának tagja szerint a kriptovaluták nem mutatnak arra utaló jeleket, hogy a társadalom vagy a szélesebb értelemben vett gazdaság számára előnyösek lennének.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Központi Bank is beállt több nagy kereskedelmi bank kezdeményezése mögé, hogy létrejöhessen egy, a mostaninál sokkal egységesebb, a határokon átnyúló fizetéseket megkönnyítő rendszer. A szabályozók azt remélik, hogy az élénkebb verseny miatt jól járnak az ügyfelek. Közben az is kiderül mi lesz abból, hogyha az állami szervek nem csak felügyelőkánt, hanem versenytársként is megjelennek a terepen.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Központi Bank minden fórumon és hivatalos kommunikációjában hangoztatja véleményét, hogy az egész világon magas infláció csak átmeneti. Azonban most házon belül, bank dolgozóinak szakszervezete az inflációra hivatkozva követel magasabb béremelést.
Szerző(k): Szabó Dániel