Az eurózóna általános gazdasági javulását elismerve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden azt javasolta, hogy minél gyorsabban szabadítsák meg az eurózóna bankjait a nem teljesítő, úgynevezett rossz hitelektől, hogy ne akadályozzák a hitelezést és ne lassítsák a gazdasági növekedést.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÖsszesen tizennégyezer munkahelyet vinnének át az EU-ba a bankok a brexit miatt. Eddig Frankfurt a legnépszerűbb célpont, ahová 2850 állást telepítettek át - írja a Quartz-ra hivatkozva az Index.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább tudott gyorsulni a tőkeáramlás az európai tőzsdék irányába, s eközben egyre lanyhul az érdeklődés az amerikai részvények iránt. Kérdés, meddig tarthat ki ez a folyamat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz első félévben 6 százalékkal kevesebb hamis euró bankjegyet kellett kivonni a forgalomból, mint 2016 második felében - jelentette pénteken az Európai Központi Bank (EKB).
Szerző(k): Szepesi AnitaPénteken hajnalban 1 euróért 1,1659 dollárt adtak, utoljára 2015 augusztusában volt ilyen erős az euró a dollárhoz képest - írta a Reutersre hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdei legerősebb árfolyamát és több éves árfolyamcsúcsot ért el a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott monetáris politikájának feltételin. Mario Draghi bankelnök sajtótájékoztatóján tett egy olyan megjegyzést, amely megrángatta az euró árfolyamát
Szerző(k): Komócsin SándorA régiós államkötvények nagyon jól hoztak a második negyedévben. A befektetőknek elvileg van miért aggódniuk, az Európai Központi Bank (ECB) ugyanis hamarosan már nem lesz ennyire bőkezű, s ez rosszat tehet nekünk.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEredeti ötlettel állt elő Jánisz Varufakisz athéni közgazdász professzor, volt pénzügyminiszter az eurózóna szorosabb integrációjának megalapozva. Szerinte a valutaközösségben részt vevő államok föderációjának alapját egy csapással meg lehetne teremteni.
Szerző(k): Komócsin Sándor