Az Európai Bizottságnak készült javaslat szerint az unió új pénzügyi instrumentumot vezetne be. Ebben összecsomagolnák az eurózónás tagállamok állampapírjait egy eszközbe, s ezzel gyakorlatilag közös uniós államkötvényt bocsátanának ki.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMég az Európai Központi Bank (ECB) feje sem tudja, hol marad az infláció, amelynek beindításán évek óta keményen dolgozik a bankja. Ezért aztán lehet, nem kezdik meg az ECB monetáris lazításának visszavonását.
Szerző(k): Komócsin SándorAngela Merkel megjegyzést tett az euró árfolyamára. Ez nem sűrűn fordul elő vele, ám az elmúlt fél évben kétszer is jelezte, hogy túlságosan gyengének tartja a közös európai valutát. Ezzel egy rövid és egy hosszabb távú célja elérése érdekében tett egy-egy lépést.
Szerző(k): Komócsin SándorTavaly decemberben még az euró vesszőfutásától és az Európai Unió várható bomlásától volt hangos a pénzügyi sajtó, ehhez képest a közös deviza idén eddig 10 éve nem látott erősödést produkált a dollárral szemben. Meddig tarthat a lendület?
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA katalánok hosszú évek után ismét kötvényt bocsátanának ki, s ezért amerikai alapkezelőkkel és befektetési bankokkal találkoznának New-Yorkban. Úgy tűnik azonban, hogy amíg napirenden szerepel a függetlenségi téma, pénz nem lesz.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElismerően nyilatkozott az euróövezet gazdasági eredményeiről az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának kamatdöntő ülése után Mario Draghi, az euróövezeti jegybank elnöke, a Frankfurtban csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a defláció veszélye elhárult.
Szerző(k): Szepesi AnitaA német infláció a vártnál nagyobb mértékben nőtt áprilisban, felülmúlta az Európai Központi Bank (ECB) 2 százalék körüli inflációs célját.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegváltozott az MKB Bank tulajdonosi szerkezete - közölte a bank szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Papp Zsolt