Hiába támasztották alá szakmai érvekkel, többek között az egészségbiztosítás átalakításába bukott bele a baloldali kormányzás – jelentette ki Kóka János az Economx podcastjában. Az egyébként orvos végzettségű, egykori liberális gazdasági miniszter szerint közel két évtized távlatából már egyértelmű, hogy az általuk akkor felvázolt, versengő magánbiztosítókra épülő rendszer működőképes lett volna, és továbbra is az egészségbiztosítás rendszerének újragondolásában, illetve az állami és magán ellátás újfajta partnerségében látja a megoldást.
Szerző(k): Magyar MártonA mesterséges intelligencia segítségével az EESZT-ben elérhető pdf formátumú betegadatok már kereshetők, erről Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem menedzserképző központjának igazgatója rántotta le a leplet egy MedTech konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaMár szezonális oltásnak tekintik a koronavírus elleni védőoltást, az EESZT-ben már az is kaphat időpontot, akinek 4 oltása van.
Szerző(k): EconomxEgyre több a koronavírusos beteg, és úgy tűnik, vannak már vakcinák is, amelyekkel védettséget lehet szerezni. Budapesten egyelőre három oltópont nyílt, az EESZT-ben az is foglalhat időpontot, aki első oltásra jelentkezik ,és az is, aki harmadik vagy negyedik emlékeztető oltást szeretne kérni.
Szerző(k): Koncsek RitaMinden hatodik nő és férfi érintett a meddősségben, tavaly 2100 baba született lombikprogram segítségével. Vesztergom Dóra egy egészségügyi konferencián azt mondta, foglalkozni kell a bioetikai kérdésekkel, és talán öt év múlva megduplázódhat a lombikbabák száma.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarország digitális adatkincsekben gazdag, és ezekre az egészségügyi adatokra a technológiában gazdag államok hamarosan megpróbálnak rárabolni, mondta Szócska Miklós egy egészségügyi konferencián. Beszélt egy pilot projektről, amit ráktaláló algoritmusnak nevezett és arról a versenyelőnyről is, amivel az EESZT miatt Magyarország rendelkezik.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy kutatás adatai szerint több mint 50 százalékos az úgynevezett interakciós kockázat azoknál, akik sokféle gyógyszert szednek, ezért a Magyar Gyógyszerészi Kamara egy protokollt dolgozott ki a patikák számára. A jövőben akár az EESZT-n keresztül is kaphat a gyógyszerész figyelmeztetést, ha a beteg gyógyszerelése aggályos.
Szerző(k): Koncsek RitaA Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint az elmúlt 20 évben az emlőszűrésen részt vett nők aránya nem érte el a 60 százalékot, sőt ez mostanra 40 százalék alá esett.
Szerző(k): EconomxA hazai egészségügyi intézményeket a Nemzeti Kibervédelmi Intézet adatai szerint az elmúlt két évben több zsarolóvírus támadás is érte.
Szerző(k): Economx