Hszi Csin-ping kínai elnök amiatt mehetett bele abba, hogy telefonon konzultáljon Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hátha így megelőzheti, hogy nukleáris fegyverek bevetésébe torkolljon az orosz-ukrán háború. Giorga Meloni olasz miniszterelnök pedig mindeközben az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását sürgetné.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennHszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt egymással. Az egyeztetés majd' egy órán át tartott, arról azonban egyelőre nem szivárgott ki semmi, pontosan miről is esett szó közöttük.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTársadalmi egyeztetést kezdeményeztek a kormánytisztviselők béréről. A tervezet szerint a kormány úgy biztosítana forrást a béremeléshez, hogy a dolgozók egy részétől megválna.
Szerző(k): EconomxElső alkalommal találkoznak személyesen a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselői Takács Péter egészségügyi államtitkárral kedden, mióta kiderült, hogy az orvosok több mint kétharmada a kötelező tagság megszüntetése után is a MOK-ban maradt.
Szerző(k): Horváth TiborAz év második felében Berlinbe látogathat Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök miniszterei kíséretében, hogy egyeztessen az Olaf Scholz kancellár vezette német kabinettel. Hivatalos bejelentés erről egyelőre nem érkezett, sajtóinformációk szerint azonban kereskedelmi, energiaipari és klímavédelmi témák is terítékre kerülhetnek majd.
Szerző(k): EconomxA Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) azt javasolja az új magyar építészetről szóló törvénytervezethez, hogy készüljön külön koncepció az építőanyag-gyártásról.
Szerző(k): Varga CsengeFranciaország 12 másik uniós tagállam bevonásával hozna létre egy összefogást azzal a céllal, hogy elérjék, az Európai Unió ismerje el a klímavédelmi célok eléréséhez alkalmas útnak a nukleáris energia bevetését. A meghívott országok képviselői kedden Stockholmban tarthatnak egy megbeszélést.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVolodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az Egyesült Királyságban Rishi Sunak brit miniszterelnöktől kért vadászgépeket, a kapott félígéretet pedig rögtön követte is az orosz fenyegetés. Ezt követően pedig az ukrán államfő Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Párizsban, hogy aztán a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón az összes megjelent állam- és kormányfő előtt szólaljon fel Brüsszelben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Perlusz László arra reagált, hogy Orbán Viktor nemrég bejelentette: nincs mozgástér a tb-járulék csökkentésére.
Szerző(k): Economx