Magyarországon évente háromezer új melanomás beteget diagnosztizálnak, minden tizedik beteg bele is hal a bőrrákba.
Szerző(k): Koncsek RitaAz infláció megjelent az egészségügyben és a szakorvosi ellátások népszerűsége is nőtt. Ez a két tényező magyarázza elsősorban, hogy 27 százalékkal többet költöttek 2021-ben a Prémium Egészségpénztár tagjai, mint a járvány előtt, 2019-ben.
Szerző(k): Herman BernadettEgyre többen gondolják úgy, hogy tenniük is kell a pénzügyi nehézségektől mentes időskor és az egészségmegőrzés anyagi feltételeinek biztosításáért, derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) első negyedéves eredményeiből. Amellett, hogy mind a taglétszám és a pénztárakban kezelt vagyon is növekedett 2021 azonos időszakához képest, az ÖPOSZ eredményeiből az is kiderült, hogy a nyugdíjpénztári befizetések csaknem 18, az egészségpénztári hozzájárulások pedig 17 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Szerző(k): Herman BernadettA gyerekvállalás kapcsán számtalan gondolat kering az ember fejében, hiszen ez egy valóban életre szóló döntés, ami anyagi szempontokból is nagy kihívás elé állítja a családokat. A KSH frissen publikált adatai alapján csupán a szülés körüli kiadások is több százezer forintos költséget jelenthetnek. Ugyanakkor a tudatos felkészülés, a lehetséges források feltérképezése és a lehetőségek kiaknázása anyagi szempontból biztos hátteret ad az új családtag érkezéséhez, mutattak rá az OTP csoport szakértői mai sajtóbeszélgetésükön.
Szerző(k): Herman BernadettA magyarok 72 százaléka rendszeresen költ az egészségére, mégis mindössze 21 százalékuk rendelkezik egészségpénztári tagsággal – derült ki az OTP Egészségpénztár megbízásából készült felmérésből.
Szerző(k): Herman BernadettA magánellátásban közel harmadannyi idő alatt jutnak ellátáshoz az ügyfelek, mint az államiban. Az átlagos várakozási idő a szakorvosi és diagnosztikus vizsgálatoknál 8 nap, míg a közfinanszírozásban 20 nap körül alakul - derül ki a Prémium Önkéntes Pénztárak reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Herman BernadettAz MNB összesen 9,15 millió forint bírságot szabott ki a Patika egészségpénztárra, egyebek közt az egyéni számlák tartalékának nyilvántartására, a hozamfelosztásra, a tagsági jogviszonyok megszűnésére, a szolgáltatási igény bejelentésére irányadó határidőre, a pénztári kifizetések jogalapjának ellenőrzésére és teljesítésének határidejére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.
Szerző(k): Herman BernadettA több mint 2 millió hazai pénztártagnak tavaly is kiemelten fontos volt a pénzügyi nehézségektől mentes időskor és az egészségmegőrzés anyagi feltételeinek biztosítása, az öngondoskodás. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) 2021-es eredményei azt mutatják, hogy a nyugdíjpénztári befizetések több mint 4,6 százalékkal, míg az egészségpénztári hozzájárulások csaknem 12,5 százalékkal bővültek a megelőző évhez képest.
Szerző(k): Herman BernadettRekord díjbevételt értek el a nyugdíjpénztárak, és az egészségpénztáraknál sem vetette vissza a befizetéseket a családok szja-visszatérítése. A hozamok nem lettek a legfényesebbek, de a taglétszám végre stabilizálódott.
Szerző(k): Herman Bernadett