ekb

06.
21.
12:02
Fontos bejelentést tett az IMF: így látják a jövőt

Fontos bejelentést tett az IMF: így látják a jövőt

A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint az eurózóna inflációja kedvezően alakulhat a következő évben.

Szerző(k): Vermes Ádám
06.
13.
20:13
Zuhan a forint, ki tudja, hol áll meg?

Zuhan a forint, ki tudja, hol áll meg?

Újra, idén immár sokadszor gyengül a forint úgy, hogy közelíti az euró a 400-as szintet. Az exporttöbblet és a magas devizatartalékok stabilitást vagy akár erősödést is indokolnának, az árfolyam mégis gyengül. Nézzük, mi állhat a háttérben.

Szerző(k): Fellegi Tamás
06.
13.
07:21
Kinézték maguknak a keselyűk Európát

Kinézték maguknak a keselyűk Európát

Kilőttek a francia kötvényhozamok miután Emmanuel Macron feloszlatta a nemzetgyűlést, így az ország már kockázatosnak tűnik, akárcsak a kontinens korábban problémás tagállamai. Ám nem csak a francia, szinte az összes európai államkötvény esésére készülnek a hedge fundok. Arra tippelnek ugyanis, hogy az EKB a vártnál sokkal lassabban győzi le végül az inflációt.

Szerző(k): Economx
06.
10.
07:15
A reptérvásárlás csak a kezdet, a héten jön az igazi hullámvasút

A reptérvásárlás csak a kezdet, a héten jön az igazi hullámvasút

Makroadatokban gazdag hét áll mögöttünk: a KSH jelentett a GDP-ről, a külkereskedelmi egyenlegről, az iparról, a kiskereskedelemről is. Kamatcsökkentés mellett döntött az EKB, a kormány megvette a repteret. Ezen a héten sem fogunk unatkozni, garantáljuk.

Szerző(k): Kreivich Orsolya
06.
06.
17:19
Ígéret nélkül maradtunk a kamatcsökkentés után

Ígéret nélkül maradtunk a kamatcsökkentés után

Sor került az Európai Központi Bank régóta vár kamatcsökkentési lépésére, ugyanakkor az eurózóna jegybankja szerint lassabban csökken az infláció, mint márciusban várták, ezért a folytatásról nem hoztak döntést.

Szerző(k): Fellegi Tamás
06.
06.
15:53
Őrületes fordulat: öt év után először csökkennek a kamatok az euróövezetben

Őrületes fordulat: öt év után először csökkennek a kamatok az euróövezetben

Elérkezett a régóta várt fordulat a kamatok terén: az EKB 2019 óta először csökkenti az irányadó kamatlábakat, még az amerikai jegybank döntése előtt.

Szerző(k): Horváth Tibor

Céges ajándékdobozok segítenek a halmozottan hátrányos helyzetűeknek (x)

Többszázezer ajándékdobozának révén az egyik legismertebb társadalmi vállalkozássá nőtte ki magát itthon a Fuit of Care