Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak az ÁSZ feljelentése következtében a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért ellen - értesült a Magyar Nemzet címen megjelenő kormánylap.
Szerző(k): Szepesi AnitaKína tárgyalásokat folytat a venezuelai ellenzékkel a latin-amerikai országnak nyújtott kínai kölcsönök jövőjéről - értesült a The Wall Street Journal.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor 21. évértékelő beszédét tartotta meg a Várkert Bazárban vasárnap délután. A rendezvény ellen összellenzéki tüntetést hirdettek, de már délelőtt gyülekeztek tüntetők, egy maroknyi ember például a Lánchidat is lezárta. A miniszterelnök többek között egy 7 pontos családvédelmi programot jelentett be. Az Index.hu egybegyűjtötte az ellenzéki reakciókat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉvértékelő beszédet tartott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki a hazafiságról és lázadásról is beszélt, és kíméletes jelzőket használt Orbán Viktorra - tudósított a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaJeremy Corbyn a brit Munkáspárt elnöke világossá tette, milyen brexitmegállapodást lenne hajlandó támogatni az ellenzéki párt. Úgy tűnik, hogy nem lenne kifogásuk a munkaerő további szabad áramlása ellen, azaz a szigetország nyitva maradhatna a magyar vendégmunkások előtt is.
Szerző(k): Komócsin SándorA túlóratörvény elleni tiltakozásuk miatt az ellenzéki képviselők egyhavi tiszteletdíját vonnák meg - adta hírül a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóOrszágos aláírásgyűjtési akcióba kezdett a Jobbik a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításának visszavonása érdekében, a kezdeményezéssel akarják felerősíteni a magyar nemzet hangját, hiszen a "túlóratörvénnyel" a magyar társadalom, azon belül a Fidesz szavazók jelentős többsége sem ért egyet - jelentette be Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke.
Szerző(k): Domokos LászlóÁllamcsínynek nevezte Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök, hogy Juan Guaido, az ellenzéki többségű parlament elnöke ideiglenes államfőnek nevezte ki magát szerdán, a kormányzat elleni nagyszabású tüntetéseken. A venezuelai elnök úgy döntött, megszakítja a diplomáciai és politikai kapcsolatokat az USA-val. Az amerikai diplomaták 72 órát kaptak az ország elhagyására.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMiután múlt héten a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) épületénél tartottak sajtótájékoztatót, hétfőn egy újabb állami céget, a MÁV Start Zrt.-t látogatták meg ellenzéki képviselők annak érdekében, hogy aláírassanak a cégvezetéstől egy nyilatkozatot kérjenek arról, hogy a vállalat bojkottálja a rabszolgatörvényt. Máris eredmény született.
Szerző(k): K. Kiss Gergely