"Politikai színezetű rágalmak, elferdített tények, rosszindulatú plágiumvádak jelentek meg" - szóltak vissza a cég vezetői a Magyar Időkön keresztül a 2Rule sportruházati márkán fanyalgó újságíróknak.
Szerző(k): Szabó DánielA kormányon lévő örmény köztársasági párt (RPA) nem állít saját jelöltet a miniszterelnöki posztra - közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLemondott Szerzs Szargszján örmény miniszterelnök - jelentette be a honlapján hétfőn az MTI szerint a jereváni miniszterelnöki hivatal.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBár még többen az utcán maradtak a szombati, Mi vagyunk a többség nevű tüntetés után, az hivatalosan véget ért. A szervezők szerint közel 100 ezer ember lehetett az utcán. A hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, hogy össze kell tartaniuk az embereknek, nem szabad, hagyni, hogy bárkit is bántsanak, ha pedig valakit hátrány ér, mindenkinek utcára kell mennie. Szerinte sokan félnek, hogy szót emeljenek, ezért ki kell mellettük állni. Kihirdették a következő nagy tüntetés időpontját is.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesten és több vidéki városban megrendezett szombati ellenzéki tüntetések aligha kényszerítik irányváltásra az újraválasztott magyar kormányt, ám jól tükrözik, mennyire megosztott az a közép-európai ország, amely leginkább eltávolodott a liberális nyugati értékrendtől – idézi a The New York Times című amerikai napilap cikkét a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fideszre 2 559 192, az ellenzési pártokra 2 614 176 szavazó voksolt vasárnap, vagyis 100 ezren többen szavaztak a változásra - összesítette az adatokat a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaOrbán Viktor szerint el akarják venni az országunkat, csak két alternatíva van: vagy a Fidesz, vagy a Soros. Az ellenzéki pártok is választási részvételre buzdítottak pénteki kampányzárójukon.
Szerző(k): Domokos ErikaA lengyel sajtó is találgatja a magyarországi választások végeredményét, miközben azt is megírták, hogy Lengyelország tényleges vezetője benéz régi politikai barátjához a szavazás előtt.
Szerző(k): Barabás JúliaA The Wall Street Journal című amerikai és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap a közelgő parlamenti választásokkal, míg a Libération című francia napilap Orbán Viktor politikájának euroszkepticizmusával összefüggésben foglalkozott Magyarországgal - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna