Az újságírók próbálják kibogozni, mire jutott a brit kormány brexitkabinetje csütörtöki vidéki ülésén, miután mind a kemény, mind a puha brexit pártján álló miniszterek saját győzelmükről szóló híreket szivárogtattak ki a sajtónak. Ha a miniszterelnök jövő heti beszédében nem önt tiszta vizet a pohárba, baj lesz.
Szerző(k): Komócsin SándorA Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napon.
Szerző(k): Domokos ErikaHatáridőben megküldték intézkedési tervüket az Állami Számvevőszéknek azok a pártok, amelyek ellenőrzését január elején zárta le az ÁSZ - közölte a szervezet főtitkára, Holman Magdolna az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Szabó DánielEgy Mészáros Lőrinchez is köthető cég az egyetlen, amely felületet tudna nyújtani az ellenzéki pártok számára a kampányplakátjaik kihelyezésére - tudta meg a HírTV.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA német konzervatívok és szociáldemokraták vezetői nem olyan innovatív koalíciós szerződést készítették elő, amellyel fellelkesíthetnék pártjaik tagságát, inkább az óvatosságot választották. A kancellárnak nem kis gondot okoz majd, hogy kihozzon valamit új kormányzásából.
Szerző(k): Komócsin SándorOlyan erőssé váltak az Egyesült Királyságot kormányzó Konzervatív Páron belüli ellentétek, hogy az elemzők úgy látják: immáron nyílt háború robbant ki a kemény és a puha brexit hívei között. A miniszterelnök eleshet a rá zúduló kereszttűzben.
Szerző(k): Komócsin SándorElismerte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke, hogy a választókerületek újraszabásakor azon voltak, hogy "az ellenzék ne rúghasson labdába".
Szerző(k): Domokos LászlóAz egyik lengyel ellenzéki párt fantáziáját megragadta a vasárnapi pihenőnap kiterjesztése a kereskedelmi dolgozókra (vasárnapi boltzár), szerintük rá lehetne tenni erre még egy jó nagy lapáttal.
Szerző(k): Barabás JúliaLétre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen - jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna