A Nébih 50 kg nem nyomon követhető, és lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszer azonnali hatályú forgalomból való kivonása mellett döntött.
Szerző(k): EconomxA gyermekvédelemben dolgozóknak megvizsgálnák az életvitelét, amihez azt is megnéznék, ki hányszor és milyen szórakozóhelyre jár, mit csinál szabadidejében.
Szerző(k): T. E.A 250 fő feletti vállalatok az esetek túlnyomó részében könnyen eleget tettek a panasztörvény előírásainak, de az 50-és 250 fő közötti cégeknél nagy hiányosságokat tapasztalhatók. Mindennek tetejében pedig az ellenőrzésükre kijelölt szervek maguk sem tudják, mikor és hogyan fognak majd ellenőrizni – mondta el az Economixnak a Panaszmester szakértője.
Szerző(k): Drávucz PéterBudapest egyes városrészeiben a parkolóhelyek csaknem a harmada tiltott zóna. Legalábbis sok autós számára. Az elmúlt 2-3 évben jelentek meg a fővárosban, a „kizárólag lakossági parkolást” engedélyező helyek.
Szerző(k): L. K.Az adatvédelmi hatóság egyelőre csak egy bemutató erejéig ismerkedhetett meg az újításokkal, de a törvénymódosítást már most elengedhetetlennek tartják.
Szerző(k): L. K.Jogosítvány és engedély nélküli, kábítószer hatása alatt álló sofőröket kaptak el az ellenőrük.
Szerző(k): EconomxBárki tehet javaslatot, hogy hol tartson rendőrség 24 órás sebességellenőrzést április 19-én.
Szerző(k): T. E.Az adóhatóság jelenleg is ezres nagyságrendben vizsgál olyan cégeket, amelyeket tulajdonosaik átjátszottak egy-egy cégtemetőnek azt remélve, hogy nem kell vállalkozásaik tetemes tartozásait megfizetniük – tudta meg az Economx.
Szerző(k): Drávucz PéterA baltimore-i Francis Scott Key hídnak ütköző konténerhajó balesete felhívta a figyelmet az Egyesült Államok hídjainak sebezhetőségére.
Szerző(k): L. K.