Nem egységes a magyarországi elektromosautó-töltők piaca, ahány hálózat, annyi szokás, és bár sok helyen ingyenes a szolgáltatás, egyre több üzemeltető cég vezet be tarifát, elsősorban a nagyobb teljesítményű állomásain - írta a Népszava, a cikket az MTI szemlézte.
Szerző(k): Domokos ErikaTervezett karbantartásokat hajtanak végre országszerte. Több helyen a posták zárvatartásával is járnak a munkálatok.
Szerző(k): Szabó DánielAz E.On arra is kész, hogy eladja egyes magyarországi érdekeltségeit, ha ez lenne az akadálya az Elmű és az Émász fő tulajdonosával kötött üzletének. Brüsszelben szeptember végéig születik döntés az ügyletről.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHa valaki elköltözik, akkor 15 napon belül ezt jeleznie kell a szolgáltatójának. A beköltözőknek többek között a tulajdoni lappal, adásvételivel kell jelentkezniük.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Elmű 1600, az Émász 1400 forintot fizet részvényenként. Előbbi cégnél nőtt, az utóbbinál csökkent az osztalék mértéke.
Szerző(k): Herman BernadettAz igazgatóságok javaslatát elfogadva, az Elműnél részvényenként 1600 forint, az Émásznál pedig részvényenként 1400 forint osztalékot hagytak jóvá a tulajdonosok a 10 ezer forint névértékű részvényekre az azonos tulajdonosi körhöz tartozó társaságok pénteken megtartott évi rendes közgyűlésein - közölte az MTI a BÉT-re hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaCsalókra figyelmeztet az Elmű-Émász, bejelentést kaptak arról, hogy a nevükben keresik fel az ügyfeleket ismeretlen személyek "adatgyűjtés" címén.
Szerző(k): Szabó DánielAz Elműnél 1600, az Émásznál pedig 1400 forintos osztalékra tesz javaslatot az igazgatóság - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
Szerző(k): Domokos ErikaAz energiatárolás lehetőségei jelentősen átalakíthatják a ma ismert energetikát, ám a nagy áttörésre egyelőre a technológia fejlettsége miatt várni kell - hangzott el a Napi.hu és a Lounge Communication közösen rendezett Hungarian Energy Investors Forum 2019 című konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan, Szabó M. István