emberölés

11.
21.
12:49
Tanítási időben zuhant le az iskola tetejéről egy diák, emberölésre gyanakodnak

Tanítási időben zuhant le az iskola tetejéről egy diák, emberölésre gyanakodnak

A 15 éves fiú szünetben mászott fel az iskola tetejére Parnó községben.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra
10.
13.
11:27
35 éve embert ölt, most fel akarta gyújtani az ismerőseit

35 éve embert ölt, most fel akarta gyújtani az ismerőseit

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, korábban erőszakos bűncselekmények miatt is büntetve volt, 1988-ban emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Szerző(k): Horváth Tibor
09.
12.
09:53
Alvó férjét és közös kutyájukat akarta felgyújtani a szegedi nő

Alvó férjét és közös kutyájukat akarta felgyújtani a szegedi nő

A házaspár évek ezelőtt veszítette el megélhetését, egy híd alatti sátorépítményben laktak.

Szerző(k): Zádori Bence
06.
20.
20:11
Mészárlást tervezett, de időben elkapták Budapesten

Mészárlást tervezett, de időben elkapták Budapesten

A norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is nagyobb mészárlásra készült az a szintén norvég férfi, akit Budapesten, bérelt lakásában fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a TEK vezetője.

Szerző(k): Varga Csenge
05.
05.
21:00
Nálunk nem úszná meg a börtönt az iskolai lövöldöző

Nálunk nem úszná meg a börtönt az iskolai lövöldöző

A magyar büntetőjogi szabályozás alapvetően jó, további szigorításoknak nem lenne értelme, a szociológiai felmérések, a pedagógiai nevelés, a gyermekvédelmi intézkedések átgondolása segíthet a helyzeten – mondta el a Napi.hu-nak a büntetőjogász.

Szerző(k): Drávucz Péter
04.
29.
21:35
Van, ahol életeket követel a szarvasgombászás

Van, ahol életeket követel a szarvasgombászás

A Közel-Keleten régi hagyománynak minősül a szarvasgomba gyűjtése, nem csak a fogyasztása miatt, hanem elsősorban pénzkereseti lehetőségként tekintenek rá. A szíriaiak azonban halálos veszélynek vannak kitéve, amikor erre vállalkoznak.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra
04.
24.
16:56
Véletlenül felgyújtotta társát a Covid-osztályon a pesti kórház betege

Véletlenül felgyújtotta társát a Covid-osztályon a pesti kórház betege

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 57 éves férfival szemben, aki 2021 áprilisában öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében, amelynek következtében egy 73 éves, ágyhoz kötött betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül meghalt.

Szerző(k): Varga Csenge
04.
19.
11:50
Traktorral gázolt át munkatársán egy zalai férfi

Traktorral gázolt át munkatársán egy zalai férfi

Halálos baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen, aki tavaly nyáron egy gabonatárolóban pótkocsis traktorjával halálra gázolta munkatársát.

Szerző(k): Varga Csenge
04.
12.
18:06
Megrázó videó terjedt el: az oroszok lefejezhettek egy ukrán katonát

Megrázó videó terjedt el: az oroszok lefejezhettek egy ukrán katonát

Megbotránkoztató videó terjedt el egy kivégzésről, amelynek a hitelességét egyelőre még nem tudták igazolni. Zelenszkij ukrán elnök egy videóban a nemzetközi vezetők segítségét kéri.

Szerző(k): Economx
03.
29.
17:16
Budapest a bűn városa? Robbanásszerűen emelkedett az emberölések száma

Budapest a bűn városa? Robbanásszerűen emelkedett az emberölések száma

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság beszámolóját, amely szerint a fővárosban tavaly 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest. Egyhangú döntés született arról is, hogy a főváros nem támogatja két járóbeteg-szakellátás állami kézbe adását. A képviselők egyetértettek abban is, hogy fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a közlekedési szabályszegést elkövető taxisok.

Szerző(k): Economx