energiaár

11.
30.
14:12
2,4 százalékra zuhant az euróövezeti infláció, ettől még messze járunk

2,4 százalékra zuhant az euróövezeti infláció, ettől még messze járunk

Az előző havihoz képest 0,5 százalékkal, 2021. januárja óta a legnagyobb mértékben csökkentek novemberben a fogyasztói árak az euróövezetben.

Szerző(k): Economx
11.
10.
09:42
Pont befért az infláció 10 százalék alá

Pont befért az infláció 10 százalék alá

A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 októberében átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a fogyasztói árak, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak. Ugyanakkor a tavalyihoz képest az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal, az üzemanyagé pedig több mint 30 százalékkal emelkedett.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
10.
21.
19:29
Lassan kint leszünk az erdőből, csak többen már ne köpjenek a levesbe

Lassan kint leszünk az erdőből, csak többen már ne köpjenek a levesbe

Belátható időn belül véget érhet a fogyasztói árak sokkoló emelkedése a müncheni Ifo intézet globális felmérése szerint, miután az energia- és a termelői árak csökkenése az ukrajnai háború óta mostanra jelentős. Bár, még korai lehet a hurráoptimizmus, mivel a közel-keleti konfliktus újra pofon vághatja az inflációt.

Szerző(k): Thurzó Katalin
09.
26.
19:18
Pesszimizmus és bizalmatlanság uralkodik a németeknél

Pesszimizmus és bizalmatlanság uralkodik a németeknél

Változatlanul aggasztóak Európa legnagyobb gazdaságának kilátásai a német vállalatok szerint, amelyek a szövetségi kormány gazdaságpolitikájával szemben is bizalmatlanná váltak. Lapszemle.

Szerző(k): Thurzó Katalin
09.
20.
14:36
Pofont kaphatott az infláció, hatalmas mértékben csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Pofont kaphatott az infláció, hatalmas mértékben csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Ez a legnagyobb mértékű csökkenés a rendszeres adatfelvétel 1949-es kezdete óta

Szerző(k): Horváth Tibor
09.
03.
14:57
Egyre kétségesebb a német gazdaság életképessége

Egyre kétségesebb a német gazdaság életképessége

Nem bíznak az oroszországi gázellátásban a németek, ezért már most figyelmeztetik a polgárokat, hogy spóroljanak a télre, és gondoskodjanak a fűtésrendszerek korszerűsítéséről. Eközben a lakosság fele egyre jobban küszködik a megemelkedett lakhatási költségekkel, és a többség úgy látja, kétséges az ország gazdaságának jövőbeni életképessége. Lapszemle.

Szerző(k): Economx
07.
29.
11:58
Ekkor csökkenhet akár felére a piaci lakossági gázár

Ekkor csökkenhet akár felére a piaci lakossági gázár

Míg az európai gázárak visszatértek a korábbi években jellemző szintek közelébe, a lakossági átlagfogyasztás felett továbbra is a tavalyi, igen magas piaci ár alapján számolt ár van érvényben. Az igazán nagy gond, hogy ez az átlag alatti fogyasztókat is sújthatja, ha csak átmenetileg is.

Szerző(k): Fellegi Tamás Ecomonitor
07.
27.
16:24
Túlestünk az európai kamatemelésen is

Túlestünk az európai kamatemelésen is

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatemelése után csütörtökön az Európai Központi Bank is megemelte 25 bázisponttal az alapkamatot, 3,75 százalékra.

Szerző(k): Fellegi Tamás
07.
17.
20:53
IMF: a német gazdaság is visszaeshet idén

IMF: a német gazdaság is visszaeshet idén

A Nemzetközi Valutaalap szerint 2024-ben és 2025-ben a német hazai össztermék (GDP) már mérsékelten nőhet, ahogy lassan megszűnnek a monetáris szigorítás késleltetett hatásai, illetve a gazdaság alkalmazkodik a magas energiaárakhoz.

Szerző(k): Horváth Tibor
07.
10.
11:24
Piaci manipuláción kaptak egy energiakereskedőt, nem ússza meg a bírságot

Piaci manipuláción kaptak egy energiakereskedőt, nem ússza meg a bírságot

Az energiahivatal 500 millió forintra bírságolta a PPD horvát energiakereskedőt, amely egy hazai földgázszállítást érintő aukción félrevezető módon vett részt.

Szerző(k): Varga Csenge

Céges ajándékdobozok segítenek a halmozottan hátrányos helyzetűeknek (x)

Többszázezer ajándékdobozának révén az egyik legismertebb társadalmi vállalkozássá nőtte ki magát itthon a Fuit of Care