Notórius visszaesőnek minősül az a két orvhorgász, akiket most ismét elkaptak a halőrök a tónál. Az engedélyük mellett sok-sok millió forintjuk bánja.
Szerző(k): G. É.A CATL benyújtotta a kormányhivatalhoz azt a módosítási kérelmét, amelynek eredményeként az NMP nevű, környezetkárosító oldószer kibocsátását minimális szintre csökkenti.
Szerző(k): Balatoni LillaTermészetesnek tart olyan tartalomkezelési gyakorlatot a Microsoft mesterséges intelligencia vezetője, amiért mások szerzői jogok megsértése miatt perelnek.
Szerző(k): G. É.Csak a rendőrség, a Nébih, az Állami Halőr Szolgálat és a Magyar Horgász Szövetség összehangolt fellépése segíthet a magyarországi orvhalászat visszaszorításában – mondták el az Economxnak a hazai szakemberek. Információnk szerint megtörtént eset, hogy egy vendéglátóhely tavaly 400 adag süllőt szolgált fel, ám ebből csak 20 adagot vásárolt legálisan.
Szerző(k): Drávucz PéterA Pécsi Törvényszék megsemmisítette a balatonaligai kikötő vízjogi üzemeltetési engedélyét. Július elején a kikötő használatbavételi engedélyéről is döntés születhet.
Szerző(k): Vermes ÁdámA vízügy folytatja a küzdelmet az illegális víziállások és bejáróstégek felszámolására.
Szerző(k): H. A.Egy ritka és igen kellemetlen betegséget kezelhetnek vele.
Szerző(k): Zádori BenceUkrajna korlátozottan ugyan, de használhat amerikai fegyvereket oroszországi célpontok ellen.
Szerző(k): T. E.Zárt körű ünnepségen adják át a balatonaligai kikötőt, ám a bíróság még nem döntött róla.
Szerző(k): T. E.