A környezethasználati engedélyt annak ellenére kapta meg a Samsung-gyár, hogy a kormányhivatal eljárása szerint évek óta nem tartják be az előírt zajhatár-értékeket és üzemelő monitoring-kútjaik sincsenek.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kínai cég sok országban csinált már ilyet, a rendszerei működnek is, de az EU-ban még nem dolgoztak, és nem tudni, hogy az EU-s szabványoknak megfelelően be tudják-e fejezni a magyarországi munkát.
Szerző(k): EconomxVersenyjogi akadálya nincs a hazai hatóság részéről a Yettel tulajdonosváltásának, az ugyanis nem látott okot arra, hogy vizsgálja az arab e& megjelenését a távközlési vállalatban. A törökbálinti cég felett eddig őrködő PPF Telecom 2,15 milliárd eurós üzlet keretében 50 százalék plusz egy részvényt jelentő többségi pakettet ad át az Abu Dzabiban bejegyzett csoportnak.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsEgy törvényjavaslat minden eddiginél szigorúbban szankcionálná azokat a trafikokat, amelyek dohányterméket adnak el fiataloknak. A szakjogász ugyanakkor az Economx megkeresésére utalt arra, hogy az állam eddig sem nézett félre.
Szerző(k): Drávucz PéterA határozat kizárja az azonnali jogvédelmet.
Szerző(k): EconomxA munkálatok során közel 300 ezer köbméter anyagot fognak kitermelni, ebből 64 ezer köbméter humusz.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTöbb százmilliós bevételkiesést okoznak a hatósági áras filmforgatások a budapesti kerületeknek, az V. kerületet akár 250 millió forintos bevételkiesés is érhette, miután helyi rendelet helyett az állam határozza meg a filmforgatások után fizetendő közterület-használati díjat.
Szerző(k): EconomxMagyarországon meglepően sok olyan bírósági eljárás indult és indul, amelyben a felperes úgy érzi, a nyereményét jogsértő módon nem fizetik ki, tudta meg lapunk.
Szerző(k): Drávucz PéterEngedélyt kapott a MÁV a szegedi Máglya sori víztorony lebontására.
Szerző(k): Zádori Bence