Visszavonta a Pilismarótra tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét, egyúttal elutasította a társaság engedély iránti kérelmének kiadását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - tette közzé honlapján a település.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz idei szezonban is működik a Hyperjet nevű, 30 perces "extrém élményt" kínáló hajó a Balatonon. Egy képviselői kérdésre válaszolva az ITM most ismét azt közölte, hogy a hajó üzemeltetője nem kért és nem kapott üzemeltetési engedélyt a tóra vonatkozóan.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta az építési engedélyt a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére egy betonkeverő üzem vezénylő épületének építésére, továbbá a hozzá kapcsolódó gépjármű-mérleg telepítésére - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóCélegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése, amely a következő hetekben, hónapokban be is fejeződhet.
Szerző(k): Rácz GergőLemondott Pilismarót független polgármestere. Pergel István Csaba augusztus 15-i hatállyal távozik a tisztségből, július 17-én bejelentett döntését nem kívánta indokolni - mondta Balázs Márta, a Komárom-Esztergom megyei település jegyzője kedden az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Szepesi AnitaDánia hétfőn megadta az engedélyt a csővezeték-fektető hajóknak az Északi Áramlat 2 földgázvezeték utolsó szakaszának lefektetésére felségvizein.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEngedélyezte az Európai Bizottság az első koronavírus kezelésére alkalmas gyógyszer, a remdesivir forgalmazását az EU-ban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA brit belügyminisztérium kedd esti közleményében arra hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét, hogy még egy évig, 2021. június 30-ig folyamodhatnak tartós letelepedési engedélyért a brit hatóságokhoz. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy átlépte a 100 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik ezt már megtették.
Szerző(k): Szepesi AnitaMontenegró és Szerbia a régi rossz szomszédságra emlékeztető adok-kapokba kezdett egymással, amelyeknek eredményeként, ahogy az lenni szokott a régióban, mindketten rosszul járnak.
Szerző(k): Barabás Júlia