A házi célt szolgáló kutakat továbbra is a helyi jegyző engedélyezi. A belügyminiszter közzétette, hogy az engedélyhez mi egyéb szükséges még.
Szerző(k): Németh GézaAz Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak - adta hírül a bizottság.
Szerző(k): Domokos LászlóA román Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelynek nyomán megvásárolta a Banca Romaneasca pénzintézetet.
Szerző(k): Domokos LászlóNyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA plázastopról szóló törvény szerint a 400 négyzetméternél nagyobb áruházak építését, illetve bővítését kérelmezni kell. Egy újságíró kíváncsi volt arra, hogy ki kért, illetve kapott felmentést a tiltás alól. A hatóság az adatok kiadását megtagadta és ezt hagyta jóvá az elsőfokú bíróság is. A másodfokú bíróság és a Kúria viszont kiadni rendelte az adatokat.
Szerző(k): Németh GézaA Földművelésügyi Minisztérium (FM) többéves egyeztetéseinek köszönhetően péntektől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére - adta hírül a tárca.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MNB ma közzétett határozatában 6,2 millió forint bírsággal sújtotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-t engedély hiányában végzett visszafizetendő pénzeszközök gyűjtése, pénzkölcsön nyújtása és pénzügyi szolgáltatások közvetítése miatt. Az egyes tevékenységekben történő érdemi közreműködésért egy magánszemély további 1,57 millió forint büntetést kapott.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElképesztő siker kapujába került a szlovák főváros: szakértők szerint valószínűleg Pozsonyba vagy Milánóba költözik át az Európai Gyógyszerügynökség Londonból. Ez a legnagyobb a kontinensre települő intézmények közül, amely ráadásul évente több tízezer vendéget fogad szerte a világból.
Szerző(k): Komócsin SándorÁgazati szakértők szerint veszélyben lehet az évi több tízmilliárd forintos vetőmag-kivitel, mert a szaporítóanyagok minősítése és okmánykiadása jelentősen lassult az utóbbi időszakban.
Szerző(k): Szabó Dániel