Az év eleji meredek gyengülés után márciusban megfordult a forint, és erősödésbe kezdett. Ez most felgyorsult, megvizsgáljuk, mi állhat a háttérben.
Szerző(k): Fellegi TamásMa kerül sor a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kamatdöntő ülésére, ahol szinte biztosan kamatcsökkentés várható. Az igazi kérdés, hogy mit kommunikálnak a második félévre, mérséklődhetnek-e érdemben tovább a kamatok.
Szerző(k): Fellegi TamásMegjött a pozitív fordulat a tőzsdéken, és ha a történelmi példák mutatnak valamit, akkor akár egy ideig még folytatódhat is az árfolyamok emelkedése. Ebbe persze belerondíthat a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői őrület középpontjában álló Nvidia hét közepén érkező gyorsjelentése.
Szerző(k): EconomxHatalmas az optimizmus a befektetők körében, teletankolták magukkal részvényekkel és alaposan elköltötték erre a rendelkezésükre álló pénzt. Ugyanakkor az ingatlanszektor megítélése olyan mélypontra jutott, mint amire utoljára a 2008-as globális pénzügyi válság mélypontján volt példa.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA hét talán legfontosabb eseménye lehet tőzsdei szempontból a szerdán érkező áprilisi amerikai inflációs adat. A gigacégek jó számai fordulatot hoztak a korrekcióban a tőzsdén. Ahhoz azonban hogy újabb tartós emelkedés induljon jó inflációs adatok is kellenek.
Szerző(k): Németh TamásCsúcsra húzták a befektetők az európai bankrészvények árfolyamát a meglepően kedvező gyorsjelentési szezonra reagálva. Ez előcsalogatta a zuhanásra shortoló alapokat is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA héten adják át a Mol tiszaújvárosi poliolüzemét. Közben - köszönhetően a kormányzati hátrálásnak - némi dízeláremeléssel indul a hét, a régiós árakkal nem feltétlenül összhangban. A tengerentúlon változatlanul mindenki a Fed rezdüléseit figyeli: félmondatokból, elejtett megjegyzésekből, na meg kávézaccból igyekeznek megfejteni a befektetők a várható kamatpolitikát. A dollár és az arany a legapróbb fuvallatokra is reagál.
Szerző(k): H. Sz.Az amerikai gigacégek jó számai a fordulatot hoztak a korrekcióban a tőzsdén. Ahhoz azonban hogy újabb tartós emelkedés induljon jó inflációs adatok is kellenek. Azért a befektetők most a szerdai amerikai inflációs jelentést várják aggódva.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz idei év szakadatlan emelkedése után végre nagyot csökkent a 10 éves magyar állampapírhozam, miközben Európa-szerte hasonló folyamat zajlik. A piac kezdi elhinni, hogy a nagy jegybankoknál sem kell örökké várni a kamatvágásra.
Szerző(k): Fellegi Tamás