A Fitch Ratings előrejelzése szerint a kínai gazdaság várhatóan lassabb ütemben fog növekedni, emiatt pedig a térség gazdasága sem fog tudni kiemelkedni.
Szerző(k): Zádori BenceFontos hatósági engedélyhez jutott hozzá az Egyesült Államokban az amerikai Good Meat, amelynek a csirkefalatkája a világ első és eddig egyetlen emberi fogyasztásra engedélyezett laboratóriumi húskészítménye, ami jelenleg csupán Szingapúrban kapható. Felpörgött a nemzetközi verseny, mindenki első akar lenni a legígéretesebb alternatív olcsó hús tömeggyártásában.
Szerző(k): Nagy KristófEgyre több refinanszírozási hitelt helyeznek ki az Új selyemút együttműködési programban – állapította meg a legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézetek között számon tartott IfW.
Szerző(k): Varga CsengeVezető közgazdászok és tudósok kiszámolták, mikor és hány fővel tetőzik a világ népessége. Az emberek jövője ezen a Földön két lehetséges forgatókönyv szerint alakulhat a kutatók szerint.
Szerző(k): Varga CsengeA globális növekedés a 2022-es becsült 3,4 százalékról 2023-ban 2,9 százalékra csökken, majd 2024-ben 3,1 százalékra emelkedik az IMF várakozása szerint. A 2023-ra vonatkozó előrejelzés 0,2 százalékponttal magasabb, mint a 2022. októberi World Economic Outlook (WEO) előrejelzése, de a történelmi (2000-19) 3,8 százalékos átlag alatt van. A jegybanki kamatlábak infláció elleni küzdelemre irányuló emelése és Oroszország ukrajnai háborúja továbbra is terheli a gazdasági tevékenységet.
Szerző(k): Horváth TiborA világ legszegényebb 50 országa az idén 62 milliárd dollárt költ adósságszolgálatra, ez 35 százalékkal haladja meg a 2021. évi szintet - közölte a Világbank kedden publikált éves adósságjelentésében.
Szerző(k): Németh Tamás