Végső szakaszába ért a Microsoft hadművelete, ugyanis jóváhagyták Call of Duty-küldetést, amelyet a valaha volt legnagyobb játéküzletként tartanak számon.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz elemzők által vártnál nagyobb nyereséget, de kisebb bevételt ért el folyó pénzügyi évének első negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és szolgáltató konszern. A negyedév eredményei alapján az Oracle részvényenként 0,4 dollár osztalékot fizet.
Szerző(k): Horváth TiborEgy, a világpiacon a vezetők közé emelkedett román alapítású és központú, de multivá növekedett cyberbiztonsági cég több akvizíció után most egy szingapúri hasonló profilú céget vásárol meg.
Szerző(k): Fellegi TamásBejelentette az Apple, hogy az iCloud előfizetés Magyarországon akár 50 százalékkal is drágulhat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTöbb egészségügyi törvény módosítását is érinti az a törvényjavaslat, amit Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár ismertetett a parlamentben.
Szerző(k): EconomxAz információ- és adatbiztonság megsértése miatt több millió dolláros büntetésekre számíthatnak a cégek. A technológiai átalakulással és a klímatudatosság növekedésével párhuzamosan 2023-ban további szabályozások várhatóak, ezért a nyilvántartások megfelelő kezelése és védelme nemcsak kötelező, de minden eddiginél fontosabb is a cégek számára.
Szerző(k): Varga CsengeAz orosz NRA emberei azt állítják, hogy gyakorlatilag több mint egy terrabájtnyi adatok loptak a Kreml online rendszereiért nagy részben felelő Technoserv és más egyéb hatalomközeli informatikai cégektől. A belső ellenzék akcióját némileg hitelteleníti a szivárogtatáshoz csatolt zsarolólevél, de egyáltalán nem kizárt, hogy valóban komoly belső ellenségekkel kell szembenéznie a jelenlegi orosz vezetésnek.
Szerző(k): Sasvári MarcellA Proton Mail eddig csak titkosított levelezőszolgáltatást kínált, most előrébb lépett a cég.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz ismeretlen elkövetők 10 bitcoin összegéért árulják a temérdek mennyiségű rendőrségi adatot, köztük lakcímeket, telefonszámokat, és a nyilvántartott személyek esetleges korábbi bűncselekményeinek jegyzékeit. Az esetet a szakértők már most az ország történetének legnagyobb kiberbiztonsági incidenseként emlegetik, de egyelőre csak találgatják hogyan sikerülhetett hozzáférni az adatokhoz. Jó eséllyel egy a rendőrség által használt felhő szolgáltatás nyithatott kaput az adattárra.
Szerző(k): Sasvári Marcell