A Tisza Párt elnökét lekörözve a DK első embere már feljelentést is tett a piaci áron felül vásárolt kormányzati irodaépületeket ügyében.
Szerző(k): T. E.A legfőbb ügyész meglepő folyamatról számolt be; Polt Péter hiába értékelte feljelentésként a vasúti beruházások körüli szabálytalanságok gyanúját felvető kérdést, a Nemzeti Nyomozó Iroda mégis egy feljelentést elutasító döntést hozott.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaPolt Péter legfőbb ügyész a Nemzeti Nyomozó Irodának küldte feljelentés címszóval Vári Attila ügyét. Sajtóhírek szerint a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó által vezetett szakszövetség működése során átláthatatlanul, szinte fék nélkül szórták a pénzt.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaElfogtak nyolc csalót, akik milliárdos kárt okoztak azzal, hogy több száz embernek ígértek áron alul árverésre bocsátott lakásokat és házakat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): L. K.Büntetőfeljelentést tett a szövetségi belügyminiszter és több hivatalnok ellen a kedden betiltott, jobboldali Compact magazin főszerkesztője Németországban, mert állítása szerint a sajtószabadság eltiprásán túl a kormány hivatali titkot sértett azzal, hogy ráuszította a médiát a rajtaütésszerű akcióra.
Szerző(k): Thurzó Katalin