Ellopták Pannonhalmáról Radnóti Miklós szobrát, amelyet 1983-ban Meszlényi János bronz lemezekből készített.
Szerző(k): Hercsel AdélNem áll fenn élet- vagy sérülésveszély a feltételezhetően szándékosan megrongált Lánchídon – állapították meg a BKK és a BDK munkatársai, valamint a Lánchíd hídmestere a csütörtöki szemle során.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraRendszerszintű vizsgálatot folytatott az Integritás Hatóság a nyírmártonfalvi lombkoronasétány-projekt kapcsán.
Szerző(k): Zádori BenceOlyan ingatlan adás-vételi anomáliába került egy magyar vásárló, hogy nehéz lesz kimászni belőle. Az ügyben már büntetőügyi eljárás is indult.
Szerző(k): EconomxAz olaszoknál már dagad a Covid-botrány: kiszivárogatott hivatalos iratok alapján a római főügyészség nyomoz az egykori egészségügyi miniszter és az állami gyógyszerügynökség vezetője ellen, mert a vádak szerint 2021-ben meghamisították az oltások káros hatásairól szóló jelentéseket.
Szerző(k): Thurzó KatalinVigyázat, lehet, hogy veszélyes helyen lakik.
Szerző(k): Sánta AndrásÉrthető, ha egy cégvezető, tulajdonos a vállalat minden adatához szeretne hozzáférni, ám az infokommunikációs szakértő szerint ennek bizony megvan a maga kockázata is.
Szerző(k): Drávucz PéterAz ügy már tavaly napirenden volt, idén azonban újra bűz terjengett a Balatonon, így lakossági bejelentés miatt újranyitották az ügyet.
Szerző(k): EconomxFeljelentést tett az OTP a főpolgármesterhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében. A mikroadományok kerültek célkeresztbe.
Szerző(k): Economx