Hiába az idei rekord magas felvett diákszám, van olyan felsőoktatási intézmény az országban, ahol a természettudományos szakpárok egyikét sem indítják el a tanárképzésben. Nemes egyszerűséggel azért, mert ezekre az idén egyetlen felvételiző sem jelentkezett. Az ELTE-n is mindössze öten jelentkeztek kémiatanár szakra a mostani felvételi időszakban.
Szerző(k): Hercsel AdélA lakhatás drága, a kezdő fizetésekből pedig szinte lehetetlen kijönni. A kollégium sokaknak csak „álom”, ezért marad az albérlet. Annyi biztos, hogy nincs könnyű helyzetben, aki most költözik. Mutatjuk, hogyan alakulnak az albérletárak a felősoktatási ponthatárok kihirdetése előtt.
Szerző(k): Horváth BalázsAz 56 éves diák negyven éve jelentkezett először a felsőoktatásba és azóta is rendre elégedetlen az elért pontszámával.
Szerző(k): EconomxDrága albérletek, alacsony gyakornoki fizetések és kevés kollégiumi hely – erre számíthatnak azok, akik most kezdik el tanulmányaikat. Mutatjuk hol, milyen költségekkel érdemes számolni.
Szerző(k): Horváth BalázsVan olyan nyelvvizsga, amelynek 43 százalékkal nőtt az ára egy év alatt, alig találni olyan nyelvvizsgaközpontot, ahol 50 ezer forint alatt tehetünk középszintű nyelvvizsgát valamilyen idegen nyelvből, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent.
Szerző(k): EconomxA legtöbben valószínűleg értesítenék az egyik céget, és kérnék, hogy más időpontra tegyék a felvételi vizsgát, vagy egyszerűen csak kiválasztanák azt a vállalkozást, ahol szívesebben dolgoznának, ám ez a dél-koreai férfi nem tudott dönteni, és mindkét állás felvételi eljárást folytatni akarta.
Szerző(k): Varga CsengeIdén csaknem kilencvenhatezer tanuló: 82 600 nyolcadik, 7 800 hatodik és 5 300 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMárcius 21. és 23. között egy alkalommal módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - hívja fel a figyelmet az Oktatási Hivatal.
Szerző(k): EconomxMár csak néhány óra van hátra, és lezárul a jelentkezési határidő az ősszel induló hazai felsőoktatási képzésekre. Ennek apropóján a Napi.hu körképet készített arról, hogy mennyibe kerül ma a diploma, amennyiben a hallgatót eleve önköltséges képzésre veszik fel, vagy menet közben sorolják át „fizetős” státuszba.
Szerző(k): Economx