A kormány 75-ről 85 százalékra növelné a foglalkoztatottsági rátát, ehhez szerintük 300 ezer embert kell becsalogatni a munkaerőpiacra. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint a mutató torzít: olyanokkal számol, akik még tanulnak, már elérték a nyugdíjkorhatárt, GYES-en és GYED-en lévő szülők, illetve a sokaság részei az ágyhoz kötött betegek is.
Szerző(k): Horváth BalázsA több ezer céget tartalmazó feketelistában kutakodhat.
Szerző(k): T. E.Az euróövezet feldolgozóipari és szolgáltatóipari teljesítményét mérő együttes beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az elemzői várakozásoknak megfelelően 47,9 pontra emelkedett januárban.
Szerző(k): Horváth Tibor2023 decemberében 21 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi év egészében a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezerrel, 4 millió 724 ezerre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző évben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): Németh TamásAz ellenőrzések alkalmával a cégek 67 százalékánál volt munkaügyi gikszer. Az építőiparban, a kereskedelemben és a vendéglátásban csalnak a leggyakrabban - derül ki a tavalyi adatokból.
Szerző(k): Koncsek RitaJanuár második felében elsősorban az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a nyugta- és számlaadást ellenőrzik majd.
Szerző(k): EconomxA török munkanélküliségi ráta a férfiaknál 7,5 százalék, a nők körében 11,8 százalék volt novemberben.
Szerző(k): EconomxEzekbe a vármegyékbe küld a héten adóellenőröket a NAV.
Szerző(k): EconomxAz Economx értesülései szerint január végére lezárulhat a Magyar Telekom négynapos munkahéttel kapcsolatos tapasztalatainak kiértékelése. Szerkesztőségünknek jogi szakértők azt is elmondták, jó megoldás lehet, ha a cégek először tesztjelleggel, a munkaszerződések módosítása nélkül vezetik be a négynapos munkahetet.
Szerző(k): Drávucz Péter