fővárosi_vízművek

01.
12.
10:38
Bajban a Vízművek - az OTP visszalépett a hitelezéstől

Bajban a Vízművek - az OTP visszalépett a hitelezéstől

Új banktendert kényszerült kiírni a Fővárosi Vízművek január első napjaiban, miután az OTP közvetlenül a szerződéskötés előtt visszalépett a hitelezéstől. Az immáron teljes egészében fővárosi tulajdonban lévő cég ugyanis hitel nélkül nem tudja visszafizetni a fővárostól – saját részvényeinek megvásárlására – kapott 12 milliárdos kölcsönt. A tavaly visszavásárolt cég idén veszteséges lehet - írta a Népszabadság.

Szerző(k): NAPI
09.
25.
07:10
Mennyit fizetünk a vízért? Ezt tervezi a visszavásárolt Vízművek

Mennyit fizetünk a vízért? Ezt tervezi a visszavásárolt Vízművek

Új fejlesztési lehetőségek is megnyílhatnak a Fővárosi Vízművek előtt, miután Budapest önkormányzata júniusban − hitel segítségével − visszavásárolta a céget. Mivel a társaságban már nincsenek magánbefektetők, pályázhat uniós forrásokra is − mondta lapunknak Haranghy Csaba vezérigazgató. A budapesti vízdíj a háztartások által igénybe vett egyéb szolgáltatások árához képest, illetve nemzetközi összehasonlításban alacsony a vezérigazgató szerint, míg országosan akár négyszeres tarifakülönbségek is lehetnek.

Szerző(k): Szakonyi Péter
06.
14.
10:32
Megszületett az egyezség a vízművekről

Megszületett az egyezség a vízművekről

A Suez Environnement és az RWE megegyezett Budapest Önkormányzatával a Fővárosi Vízművekbeli részvényeinek visszavásárlásáról.

Szerző(k): NAPI
05.
30.
19:06
Budapest visszaszerezte legfontosabb stratégiai cégét (Tarlós)

Budapest visszaszerezte legfontosabb stratégiai cégét (Tarlós)

A főpolgármester álláspontja szerint a legfontosabb stratégiai cég kerül vissza a főváros tulajdonába azzal, hogy megszüntetik a Fővárosi Vízművek részvényeseivel kialakított befektetői jogviszonyokat.

Szerző(k): NAPI
04.
17.
08:32
Tarlós megegyezett a franciákkal - milliárdokat fizet Budapest

Tarlós megegyezett a franciákkal - milliárdokat fizet Budapest

Megállapodott a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről Tarlós István főpolgármester és Jean-Louis Chaussade, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatója hétfő délután - tudta meg az MTI.

Szerző(k): MTI-Eco
03.
26.
11:53
Visszavásárolják a Fővárosi Vízműveket

Visszavásárolják a Fővárosi Vízműveket

Mandátumot adott a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármesternek a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról szóló megállapodás megkötésére a hétfői rendkívüli ülésen.

Szerző(k): Inforádió
03.
21.
08:02
A főváros visszaveszi a Fővárosi Vízműveket

A főváros visszaveszi a Fővárosi Vízműveket

Visszavásárolhatja a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját - jelentette be Tarlós István főpolgármester kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy az erről szóló döntést hétfőn, rendkívüli ülésen hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés.

Szerző(k): MTI
03.
08.
19:05
Tarlós a Fővárosi Vízművekről: \"tömény hülyeség\"

Tarlós a Fővárosi Vízművekről: \"tömény hülyeség\"

Jövő szerdán zárul le az egyeztetés a főváros és a Fővárosi Vízművek befektetői között; ezt követően a Fővárosi Közgyűlés döntése zárja majd le az ügyet.

Szerző(k): MTI
03.
02.
10:08
Magyarországról ír a Financial Times: rosszkor jött a csúnya vita

Magyarországról ír a Financial Times: rosszkor jött a csúnya vita

Az üzleti lap blogja a Fővárosi Vízművek körüli államosítási törekvések kapcsán közölt írást.

Szerző(k): NAPI
03.
01.
06:00
Kiszivárgott a titkos terv - így államosítanák a fővárosi vízművet

Kiszivárgott a titkos terv - így államosítanák a fővárosi vízművet

A fővárosi közgyűlés tegnap zárt ülésen tárgyalta a Fővárosi Vízművek Zrt. külföldi befektetők kezében lévő 25 százalékos részvénycsomagjának visszavételéről szóló előterjesztést, amely a \"Mandátum kiadása a Fővárosi Vízművek Zrt. részvényeseivel kötött befektetési jogviszonyok megszüntetésére\" címet viselte.

Szerző(k): Leszák Tamás