A miniszterelnök szerint különbséget kell tenni a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között, előbbit a spekulánsok mozgatják.
Szerző(k): T. E.Az új gazdaságpolitikai elképzelésekről és a 2026-os választási győzelemről is beszélt Orbán Viktor egy podcast műsorban, amelyben elárulta: bizakodó, mert jövőre két, eddig titkolt pénzügyi forrásuk is van.
Szerző(k): L. K.Kiemelt jelentőségű tanácskozásra készülnek az ázsiai nagyhatalom vezetői: napokon belül összedugják a fejüket, hogy kitalálják, miként alakítsák jövő évi gazdaságpolitikájukat, ezen belül is hogyan védjék ki a megválasztott amerikai elnök vámterveit.
Szerző(k): G. É.„Ha be tudsz kapcsolódni az exportba, akkor király vagy” – mondta a magyar gazdaságszerkezetről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Economxnak adott másfél órás interjúban. A Pogátsa Zoltánnal folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy a miniszter értelmezése szerint „mikortól” magyar egy magyar cég.
Szerző(k): K. G.Októberben szavazáson váltották le a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről Parragh Lászlót, vele együtt a teljes kamarai vezetés lecserélődött, a folyamat pedig a magyar kisvállalatok legfontosabb finanszírozóját is utolérte. Hétfő este tisztújítás történt a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt-nél (KAVOSZ).
Szerző(k): L. K.Az MNB alelnöke a jegybankelnök helyett vázolta fel, milyen gazdasági kilátásokat tart valószínűnek. Sporthasonlattal élve azt mondta, hogy a meccs végén az számít, nyert vagy veszített a csapat.
Szerző(k): Sándor Zoltán„Ezt hívják eredendő bűnnek” – mondta a devizahitelezésről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Economxnak adott másfél órás interjúban. A Pogátsa Zoltánnal folytatott beszélgetés során elmondta, hogy lényegében a devizahitelezés „nyírta ki” az első gazdasági modellünket.
Szerző(k): K. G.A kormányfő szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság Benjamin Netanjahu ellen kiadott elfogatóparancsa pimasz és cinikus.
Szerző(k): T. E.