Az Eurostat első becslése szerint 2024 májusában áprilishoz képest a szezonálisan kiigazított ipari termelés 0,6 százalékkal csökkent az euróövezetben és 0,8 százalékkal az EU-ban.
Szerző(k): Horváth TiborA magyarok a kívánatosnál nagyobb távolságot tartanak a kasszáktól.
Szerző(k): T. E.Fokozatosan dolgozzák le a boltok az elmúlt évek inflációval terhelt, nehéz gazdasági körülményeit, a fogyasztásban eddig mért, súlyos veszteségek tovább csökkentek júniusban – elemezte Vámos György az Economxnak a KSH keddi jelentését a kiskereskedelemről.
Szerző(k): Thurzó KatalinA hét elejére beinduló tőzsdei eladási hullámban tovább rontott a hangulaton a hír, hogy Warren Buffették eladtak az utóbbi időben egy csomó Apple részvényt. Bár az akciót elvileg indokolhatnák egyszerű technikai tényezők is, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az esés egy alaposan túlértékelt, drága részvénypiacon indult meg.
Szerző(k): EconomxMozgalmas héten vagyunk túl: a magyar gazdaságnak is kiosztották a bizonyítványt, és mint kiderült, nincs ok a túlzott büszkeségre. A fogadalmak sem maradtak el, hogy legközelebb minden sokkal jobb lesz. Fontos inflációs, ipari és kereskedelmi adatok érkeznek a héten.
Szerző(k): Hercsel AdélA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,31 százalékkal, 955,24 ponttal csökkenve 72 218,86 pontra esett a héten.
Szerző(k): H. A.Júniusban a várt növekedés helyett zsugorodtak az építőipari kiadások Észak-Amerikában.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA kormányzat szerint csökkeni fog a szakképzettséget nem igénylő foglalkozások aránya Magyarországon is, ugyanakkor még mindig ezrek dolgoznak ilyen munkakörökben. A darabjaira szakadó országra jellemző, hogy amíg Budapesten több tízezer üres álláshely található jelenleg is, van olyan vármegye, ahol néhány száz betöltetlen pozíció van.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA 400 milliárd forintos adóemeléssel megtámogatott idei költségvetés hiányát a GDP 4,5 százalékára tervezte a kormány. Időközben azonban kiderült, aligha nő a gazdaság a tervezett mértékben - erre erősített rá szerdán a pénzügyminiszter is. A kérdés az, hogy alacsonyabb nominális GDP mellett is tartható a deficit - elemzők megosztottak a kérdésben.
Szerző(k): Sárosi Viktor