A miniszter szerint a kötelező akciózás után a láncok jelentős áremelésekbe kezdtek, emiatt pedig lépni kell.
Szerző(k): K. O.Korábban nem álltak fenn az eljárás elindításának feltételei, évekkel később azonban megváltozott a helyzet.
Szerző(k): Z. B.A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint több ásványvizes és üdítőitalos palackon feltüntetett, a környezetvédelemmel kapcsolatos állítás nem állja meg a helyét. A fogyasztók megtévesztése miatt eljárásokat indítottak.
Szerző(k): G. É.Három nappal azután, hogy több mint 300 millió forintos bírsággal sújtotta, újabb eljárást indított a Wizz Airrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság álláspontja szerint ismét tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytathatott diszkont légitársaság: a versenyhivatal a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA GVH Versenytanácsa eltekint a bírság kiszabásától, amennyiben Kasza Tibiék Manker Beauty vállalkozása pontosan végrehajtja a vállaltakat.
Szerző(k): Kiffer AnnaA csalódást keltő negyedéves gyorsjelentés után meredeken zuhantak a Wizz Air részvényei, és ha ez nem lenne elég, a diszkont légitársaságnak most a GVH-val is meggyűlt a baja. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt a hatóság több mint 300 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra. FRISSÍTÉS: máris reagált a Wizz Air, nem hagyja annyiban a GVH-határozatot.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA Direct One műholdas televízió-szolgáltató ügyfelei átkerülnek a 4iG csoporthoz tartozó DIGI-hez.
Szerző(k): EconomxA kereskedelmi lánc azt állítja, hogy 100 százalékban magyar húst kínál, a versenyhivatal szerint viszont ez nem biztos, hogy igaz. Megszólalt az Aldi is.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal feltárta, hogy a globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, és a fogyasztók pszichés befolyásolását. "Jutalmuk" minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága lett.
Szerző(k): Balatoni Lilla