Az antidepresszánsok akár háromszorosára növelhetik az öngyilkossági kísérletek kockázatát a 18 évesnél fiatalabbaknál.
Szerző(k): EconomxA bíróság úgy ítélte meg, hogy vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása szükséges.
Szerző(k): EconomxA Semmelweis Help egy tünetellenőrző és döntéstámogató rendszer, ami a neten és mobiltelefonon is elérhető. A Richter Gedeon Nyrt. és a Semmelweis Egyetem három éven át összesen hatvan millió forintot tesz a projektbe.
Szerző(k): Koncsek RitaBrutálisan bánt a rábízott fiúgyermekekkel, első fokon még 30 évre akarták leültetni. Böjte Csaba arra kérte híveit: imádkozzanak a gyermekek testi és lelki épségéért.
Szerző(k): EconomxVádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szerző(k): EconomxA kiskorúak illegális foglalkoztatása forró téma az Egyesült Államokban. A hatóságok a napokban találtak rá két kiskorú, tíz év körüli gyermekekre, akiket ingyen dolgoztattak a louisville-i McDonald's étteremben, nem egyszer éjszakai műszakban.
Szerző(k): EconomxSzomorú mérleget vont az UNICEF az egy éve tartó orosz-ukrán háború kapcsán: a konfliktus jelenleg is 7,8 millió ukrajnai gyermeket foszt meg a békés és biztonságos gyermekkortól. Több mint 5 millió gyermek oktatása szakadt félbe, 4 millió feletti azok száma, akik Ukrajnán belül humanitárius segítségre szorulnak. A becslések szerint közülük több mint 1,5 millióan súlyosan traumatizált állapotban vannak.
Szerző(k): Horváth TiborFontosnak nevezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról.
Szerző(k): Economx