Nyolcmilliárd forintos beruházással fejleszti győri gyárát a következő egy évben az Intersnack Magyarország. A Chio-termékek gyártója 2024-től szinte egész Európa számára Magyarországon készíti új sós snackjét, az oven chips nevű burgonya alapú snacket. A győri gyár kapacitása ennek nyomán közel 25 százalékkal bővül. A vállalat az elmúlt három évben közel 4,5 milliárd forintot fordított a gyár korszerűsítésére.
Szerző(k): Varga CsengeAz építtető cég szerint az üzem nem lesz káros az egészségre, ráadásul óriási adóbevételt jelent majd a településnek, mégis egymás után állnak fel az ácsi képviselők.
Szerző(k): EconomxA beruházást kétharmadát a kínai állam finanszírozza. 300 új munkahelyet hoznak létre, ráadásul a magyar munkavállalókra vezető szerepben számítanak.
Szerző(k): Horváth BalázsSpanyolország, Franciaország és Olaszország is ringbe száll azért, hogy az újabb Tesla-gyárnak helyszínt adhasson. A cég tulaja, Elon Musk a hét végén látogatást tett Giorgia Meloni olasz kormányfőnél és Emmanuel Macron francia elnöknél is.
Szerző(k): EconomxTovább lassult és mélypontot ért el a feldolgozóipar. Több gyártó is figyelmeztetést adott ki. A magyar vállalatok optimistábbak, mint az amerikai cégek.
Szerző(k): Horváth BalázsAz egész világ a tisztább energiaforrások felé mozdul el, ezért a legnagyobb tét a szükséges anyagok feletti ellenőrzés lesz 2050-ig. Az Egyesült Államok nagyon akarja az ásványi anyagokat az elektromos autókhoz, ahogy mindenki más is.
Szerző(k): Horváth BalázsNövelték forgalmukat, ezzel megközelítették a járvány előtti szintet a legnagyobb hazai sörgyárak 2022-ben. A sör az államnak is jó biznisznek bizonyul, a leuralt hazai sörpiac vesztesei pedig továbbra is a kisüzemi főzdék és a fogyasztók.
Szerző(k): Nagy KristófA magyar kormány most az Európai Bizottságnál igyekszik jóváhagyatni a CATL debreceni beruházának állami támogatását. A cég szerint nem összeszerelő üzem épül hazánkban, és a felhasznált víz 70 százaléka biztosítható lesz szürkevízből.
Szerző(k): Horváth TiborBányaipari beruházásokat tervez a Volkswagen konszern részben az akkumulátorgyártás alapanyag-beszerzési költségeinek csökkentése érdekében, részben pedig azért, hogy saját termelésből fedezze saját igényének a felét – mondta Thomas Schmall technológiai fejlesztésért felelős igazgatótanácsi tag a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Szerző(k): Economx