A felszámolás alatt álló zalaegerszegi Tungsram-üzem hétfőtől Scintilla Fémalkatrész Kft. néven működik tovább, az új társaság bővíteni tervezi a meglévő dolgozói létszámot.
Szerző(k): Varga CsengeKína szél- és napenergia-termelése 21 százalékkal nőtt 2022-ben, így már majdnem elegendő a lakossági áramfogyasztás fedezésére. A Kínai Nemzeti Energiahivatal a büszkélkedés közben azt azonban elfelejtette említeni, hogy az országban a lakosság energiaigénye még mindig eltörpül a gyáraké mellett.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz uniós klímavédelmi célok teljesítése érdekében az elektromos autóértékesítések jelentősen nőni fognak a következő években, azokhoz pedig nélkülözhetetlenek az akkumulátorok. Így a nagy akkumulátorgyárak idevonzásával évtizedekre bebiztosítjuk a magyar járműipar fejlődését és a nemzetgazdaságban betöltött szerepét – jelentette ki Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója.
Szerző(k): EconomxMinden eddiginél szigorúbb feltételekkel adták ki a kormányhivatal a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár építéséhez – közölte hétfőn a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal.
Szerző(k): EconomxMagyarország harmadik helyen áll gyártókapacitásban a lítium-ion akkumulátorokat gyártó országok ranglistáján a Visual Capitalist és az S&P Global Market Intelligence adatai szerint. Orbán Viktor azt szeretné, ha hazánk akkumulátorgyártó nagyhatalom lenne, amihez a gyártókapacitás növelésére van szükség. A beruházásokat sorra jelentik be – közben a lakosság és az ellenzék tiltakozik.
Szerző(k): Horváth BalázsAz LMP még január 23-án nyújtotta be népszavazási kezdeményezését arról, hogy csak a helyben élők hozzájárulásával lehessen Magyarországon akkumulátorgyárat építeni.
Szerző(k): Hercsel AdélÖt éve most először nagyobb a munkakeresők száma, mint a betöltetlen állásoké. Januárban 3,9 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról – közölte a munkaügyi hivatal szerdán Prágában.
Szerző(k): Varga CsengeÚjabb akkumulátorgyártó érkezik, ezúttal Vácrátótra. Szijjártó Péter szerint más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak ellen hergelnek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz elektromobilitásé a jövő, ez nem kérdés, csak ehhez rengeteg akkumulátorra van szükség. A mindenkori kormányok eldönthetik, hogy ennek a trendnek az élére állnak, vagy csak messziről figyelik, ahogy a világ átalakul - mondta a Napi.hu-nak Bera Péter, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója. Beszéltünk a tiltakozásokról is. Exkluzív interjú.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs