Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.
Szerző(k): Domokos ErikaBMW Group autógyártó és a kínai Brilliance Auto vegyes vállalata, a BMW Brilliance Automotive (BBA) 10 milliárd jüant (mintegy 1,4 milliárd dollárt) fektet be akkumulátorgyártásba az északkelet-kínai Senjangban - közölte a Hszinhua hírügynökség az MTI szerint. A bajor autógyártó Debrecenben is üzemfejlesztésbe kezdett.
Szerző(k): Szabó DánielJó hír az erdélyi gazdáknak is, hogy jó eséllyel két cukorgyárnak is termeszthetnek majd cukorrépát, miután feltámadni látszik a helyi cukoripar, amelyet nemrégen még a megszűnés fenyegetett.
Szerző(k): Komócsin SándorLehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára is, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaA Continental vezetői kihívták a rendőrséget, megerősítették az őrséget, és elbarikádoztatták a telephely bejáratát. Aki szabadidejében részt akart venni a szakszervezeti filmvetítésen, azokat pedig váratlanul behívták a szombat éjszakai műszakra.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTöbb mint egy évszázados ipari történet végére kerülhet pont azzal, hogy vélhetően végleg lakat kerül a kolozsvári Clujana cipőgyárra. A nagy korszakokat megélt vállalatot szabályosan kilakoltatták.
Szerző(k): Komócsin SándorEurópa legalacsonyabb társasági adójának, az energiabiztonságnak és a politikai stabilitásnak köszönhetően az ázsiai vállalatok vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra - mondta Varga Mihály a Koreai Köztársaság Nemzetgyűlésének alelnökével, Kim Jung Dzsúval folytatott megbeszélésén a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA civil kezdeményezők azt üzenik a polgármesternek, hogy Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra. Augusztusban jelentette be Szijjártó Péter, hogy egy kínai cég, a CATL a cívis városba építi meg második európai üzemét.
Szerző(k): Koncsek RitaCsütörtökön és pénteken az Európai Unió tagállamai csúcsztalálkozót tartottak, ahol a fő téma a gáz- és energiaárak szabályozása volt. A kormány kezdettől ellenezte, hogy gázársapkát vezessenek be, de igazából az Európai Bizottság sem támogatott egy ilyen javaslatot, ahogy Németország, Hollandia és Dánia sem. Így egyelőre csak a gáztőzsdék árfolyamplafonjának és az LNG-árazását meghatározó mechanizmusokról döntöttek. A kormány szerint Magyarország mentességet kapott, de mint részletesen megírtuk, eredendően sem célozták a hosszútávú gázszerződéseket.
Szerző(k): Szabó Dániel