Nemzetközi szakkiállításon is bemutatta egyedi fejlesztésű, mobil katonai lőtérkonténer-fejlesztését a Continest Technologies Zrt. Az összecsukható konténertechnológia fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalat a magyar delegáció tagjaként vett részt a Szlovéniában megrendezett SOBRA – nemzetközi védelmi ipari konferencián és kiállításon.
Szerző(k): Szabó M. IstvánRecep Tayyip Erdogan török elnök egy amerikai hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy Ankara akar még orosz Sz-400-as rakétavédelmi rendszert vásárolni. A rendszerből az első ütegeket 2019-ben szerezte be Moszkvától, ami heves reakciót váltott ki Washington részről. Minderről vasárnap számolt be a Habertürk tekintélyes török hírportál.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPalkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint nem döcög a Budapest-Belgrád vasútvonal projekt megvalósítása, hanem hamarosan kezdődhet az építkezés. A kormány nagy reményeket fűz ahhoz, hogy német és osztrák hadiipari cégek Magyarországra hoznak működőtőékét.
Szerző(k): Komócsin SándorFranciaország pénteken példátlan diplomáciai válságba sodródott az Egyesült Államokkal és Ausztráliával szemben. Párizs visszahívta nagyköveteit mindkét országból egy háromoldalú biztonsági megállapodás miatt. A francia fél kifogásolja, hogy egy katonai együttműködési megállapodással buknak egy öt éve aláírt 40 milliárd dolláros tengeralattjáró-eladási üzletet.
Szerző(k): Szabó DánielHarci robotokat mutattak be Vlagyimir Putyin orosz elnöknek hétfőn a Zapad-2021 (Nyugat-2021) orosz-fehérorosz stratégiai hadgyakorlaton a Nyizsnyij Novgorod megyei Mulino lőtéren orosz hírügynökségek jelentése szerint.
Szerző(k): Szász PéterA Lynx-harcjárműgyár a magyar védelmi ipar fontos bázisa lesz, felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, valamint kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységében. A gyár a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát - ismertette a kormány reményeit Palkovics László miniszter.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország közel 2,7 milliárd eurót költött a német hadiipari cégeknél, ezzel szemben az amerikai számlán "csak" majdnem 2,4 milliárd eurós összeg áll.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjraindult a magyar kézifegyverfejlesztés - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos vasárnap a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar állam által két éve megvásárolt osztrák Hirtenberger aknavetőgyárat is Várpalotára költöztetik, ahol már elkezdődött egy robbanóanyagokat és lőszereket előállító üzem fejlesztése, az első ütemben 70 milliárd forintért.
Szerző(k): Domokos Erika