Ipari és hadiipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt szombaton Zalaegerszegen Palkovics László technológiai és ipari miniszter és az üzbég miniszterelnök-helyettes, akik megtekintették a járműipari tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.
Szerző(k): Szász PéterCsehország eddig több mint 3,5 milliárd korona (56 milliárd forint) értékben küldött hadianyagot Ukrajnának, hogy védekezni tudjon az orosz támadás ellen - jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy litván hacker olyan drónelhárító szerkezetet épített, ami rendhagyó módszerrel képes elfogni az ellenséges drónokat. Ez a megoldás jóval olcsóbb, mint a drónokra szerelt hálóvető, azonban a sikerhez pilótára is szükség van.
Szerző(k): Nagy Martin12 darab L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar Honvédség számára Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Szász PéterTörökország hosszú ideig hasonlóan jó viszonyt ápolt Oroszországgal és Ukrajnával egyaránt, és ugyan továbbra sem készül elköteleződni, tény hogy drónjaik rengeteget számítanak a megszálló csapatok elleni küzdelemben az ukrán félnek, akik csak januárban közel 60 millió dollárt költöttek török hadieszközökre. Törökország aktívan dolgozik a háború lecsillapításáért, de eközben pont ez a konfliktus lehet az, ami regionális főszereplővé teszi folyamatosan fejlődő hadiparát.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz ázsiai és a csendes-óceáni térség országait több fronton is megviselheti majd az orosz-ukrán háború, hiszen ezek az államok ezer szállal kötődnek Oroszországhoz és Ukrajnához. A katonai konfliktusnak azonban nemcsak az élelmiszerárakra és a gazdasági növekedésre lesz kihatása, hanem az ázsiai országok hadiiparára és turizmusára is - derül ki a CNBC összeállításából.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaOroszország tiltott gyalogsági aknákat használt Ukrajnában - írja a CNN a Human Rights Watchra hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterAz Uralvagonzavod (UVZ) a világ legnagyobb harckocsigyártó és javító vállalata. Az orosz állami tulajdonban lévő cég fejlesztette ki, és gyártja többek között a hírhedt T-14 Armata harckocsikat, de ez a cég tartja karban, javítja és fejleszti az orosz hadsereg több harckocsijait is. A cégnek most azért kellett leállnia a gyártással, mert raktáraikból elfogytak a folytatáshoz szükséges készletek.
Szerző(k): Sasvári MarcellFelfüggesztette a gyártást a legnagyobb orosz harckocsigyártó mivel a raktárakból több alkatrész elfogyott. Egyrészt az európai szankciók miatt nem jutnak hozzá a szükséges technológiai elemekhez, másrészt egy fontos beszállítójuk Ukrajnában működik.
Szerző(k): Szabó Dániel