Vidám személyiségének és annak köszönhetően, hogy nem félt ellentmondásos témákat felvállalni, Morgan Spurlock gyorsan a dokumentumfilmes tér aranykorának egyik főszereplőjévé vált a kétezres évek elején.
Szerző(k): Horváth TiborElgázolt egy embert egy vasúti szerelvény Tatabánya és Szárliget között – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Szerző(k): S. A. S.A 2006-ban született Danil Jermolenko katonát a szverdlovszki területen temették el. Orosz újságírók szerint ő lehet a legfiatalabb az Ukrajnában elhunyt orosz katonák sorában.
Szerző(k): H. A.Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol egy szállodahajó ütközhetett egy kisgéphajóval szombat éjszaka. Három férfi és két női utast jelenleg is nagy erőkkel keresnek.
Szerző(k): Hercsel AdélGyors lefolyású betegség következtében elhunyt egy olyan szivárogtató, aki a repülőgyártó egyik beszállítójánál hívta fel a figyelmet a gyártási hibákra. Két hónappal korábban egy másik szivárogtatót találtak holtan a hatóságok.
Szerző(k): Vermes ÁdámDróntámadásban meghalt az Izvesztyija című orosz napilap haditudósítója a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja közelében – közölte a napilap.
Szerző(k): S. A. S.Hiába járna jelentős összegű kártérítés a 13 évvel ezelőtt történt West Balkán-tragédiában meghalt áldozatok családjainak, ők ebből egyelőre a mai napig egy fillért sem kaptak.
Szerző(k): Hercsel AdélMarkus Jooste komoly pénzbírságot kapott számviteli csalás miatt, amely majdnem a Steinhoff csoport összeomlásához vezetett.
Szerző(k): Vermes ÁdámA koffeinmérgezés olyan súlyos tüneteket okozhat, mint a légzési nehézségek vagy a görcsrohamok, szélsőséges esetben pedig halálos is lehet.
Szerző(k): Vermes Ádám