Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÉjfélig még felmondhatók a lakásbiztosítások.
Szerző(k): T. E.A hónap végéig igényelhetik az év elejétől bevezetett otthonteremtési kölcsönt azok, akiknek az első negyedévben született gyermekük, vagy akiknél már úton volt a baba a tavalyi év végén.
Szerző(k): Zádori BenceDrasztikusan szűkíti a termékvisszküldési időt az amerikai webshopóriás.
Szerző(k): T. E.A köztársasági elnök hivatalosan még nem írta ki az önkormányzati és az európai parlamenti választások időpontját, azonban már gyakorlatilag eldőlt, hogy június második vasárnapján nyílnak ki a szavazóhelyiségek.
Szerző(k): Vermes ÁdámMárcius 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat: ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen igénybe vehessék a fővárosi közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTöbb mint ötmillió jármű után március 15. helyett április 15-ig kell befizetni a gépjárműadót, viszont kettő helyett egyszer kell utalni, ha pedig ez nem megy, akkor lehet többhavi részletfizetést kérni. A részletfizetés automatikusan jár - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Szerző(k): L. K.A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) rendezésének határideje.
Szerző(k): T. E.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert szerint ezzel az új lehetőséggel a kormány az Európai Unióban (EU) is kivételesnek számító, fontos lépést tett a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésében.
Szerző(k): Economx