A Nébih ellenőrei kiemelkedően sok vendéglátó egységben találtak higiéniai hiányosságokat, de az alkohollal nem volt baj. A kiszabott bírságok értéke meghaladta a 13 millió forintot.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonEgy észt cég, a Satu Laboratory olyan gélt fejlesztett ki, amely állítása szerint a vécépapírt nedves törlőkendővé alakítja, és a boltban kapható hagyományos törlőkendők helyett használható, amelyekkel az a probléma, hogy nem lehet őket lehúzni, ha mégis, akkor az egész csatornarendszert terhelő dugulásokat idézhetnek elő. A társaság szerint a géles papír ürülékmentes fenekeket hoz el, ami a klímának is jót tesz. Búcsúzhatunk a hagyományos papírtól?
Szerző(k): Szabó DánielMind a mai napig előfordulhat hazánkban, hogy egy nőnek nincs pénze megvenni az alapvető intimhigiénés termékeket, hiába tartozik a nélkülözhetetlen havi szükségletei közé. Amikor ez a helyzet fennáll, menstruációs szegénységről beszélünk. Azonban az, hogy milyen gyakorisággal fordulhat elő ez napjainkban Magyarországon, már igényel némi kutatómunkát. Ennek próbált utánajárni vidéken a Napi.hu.
Szerző(k): Kónya ÁdámA csapvíz a tudósok szerint ezerszer jobb a környezet számára, mint a palackozott víz. Valójában háromszor annyi vízre van szükség egy műanyag palack előállításához, mint amennyi belefér - írja az Euronews angol kiadása a Globális Egészségügyi Intézet (ISGlobal) kutatására hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielÉlelmiszerbiztonsági, élelmiszer-higiéniai ajánlásokkal segíti a nyitásra készülő vendéglátóhelyek működtetését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÉlelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátó-ipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Romlott élelmiszereket, mocskos gépeket, omló vakolatot találtak.
Szerző(k): Szabó DánielKét kamionnyi, több mint 10 tonna higiéniai papírterméket adományoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend intézményeinek a Vajda-Papír Kft., hogy a járvány okozta helyzetben segítse a szociális és egészségügyi ellátó hálózatot, amelynek fogyasztása jelentősen megugrott ezekből a termékekből - jelentette be a cég, amely ezen túl is tett vállalásokat a szervezeteknek.
Szerző(k): Domokos ErikaNem tér vissza egyelőre az élet a normális kerékvágásba a járvány miatt, hiába van az lecsengőben. Ha el is múlik, a higiénia szerves része lesz minden munkahely életének, de az otthoni munkavégzés jól vizsgázott, így az várható, hogy csökken majd a betegállományban töltött napok száma. Aki csak kicsit lesz rosszul, otthonról dolgozik majd.
Szerző(k): Szabó DánielItthon és külföldön egyaránt tapasztalható felvásárlási hullám egyik célpontja márciusban a toalettpapír lett, amelyből nem tudnak eleget gyártani. A megnövekedett igények azóta sem csökkentek, tartós keresletnövekedésre kell számítani.
Szerző(k): Szakonyi Péter