Százmilliókat költ a Fidesz Facebook-hirdetésekre, egész Európát sikerült kenterbe verni ezzel. Nagy a tétje a vasárnapi választásnak, különösen Orbán Viktor számára, na meg persze Magyar Péter is bejött a képbe.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz előző évhez képest közel 10 százalékkal emelkedhetnek. Ez közel kétszerese a globális gyarapodás mértékének.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA vasárnap kezdődő Roland Garroson tobzódnak a nagyvállalaok befektetői, megemelték a játékosok pénzdíját is, de leginkább a búcsúzó salakkirályra figyel a világ.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaVészjelzést küldött a Magyar Reklámszövetség. Gulyás János, a szervezet elnöke azt mondta: a reklámbevételek húsz évvel ezelőtti szinten vannak, az iparág évek óta mélyütések sorozatát szenvedi el.
Szerző(k): K. R.Tíz utazási tanácsadót vizsgált a Pest Vármegyei Főügyészség. Megtudtuk, hogy a független utazási tanácsadó a tanácsadáson túl az utazás teljesítéséért felelősséggel nem tartozik.
Szerző(k): Drávucz PéterA korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Állami Számvevőszék honlapján megjelent a hivatalos lista arról, hogy a hazai nyomtatott és elektronikus sajtótermékek közül melyek fogadnak be az önkormányzati és európai parlamenti választási kampányban politikai hirdetéseket, és melyek nem. Meglehetősen vegyes a kép, több nagy szereplő inkább a távolmaradás mellett döntött.
Szerző(k): EconomxA Google beleegyezett abba, hogy több milliárd olyan személyes információt tartalmazó adatot töröl, amelyet több mint 136 millió amerikai embertől gyűjtött össze, akik a Chrome webböngészőjén keresztül interneteztek. A hatalmas takarítás része annak a pernek, amelyben a keresőóriást illegális megfigyeléssel vádolják.
Szerző(k): L. K.Az év második felétől a Google kivezeti a harmadik féltől származó sütiket a Chrome böngészőjéből. Ezen felül a magánszféra védelmére vonatkozó szabályozások is átalakulhatnak.
Szerző(k): Zádori BenceA potenciális vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete – derült ki a használt autókra szakosodott portál friss felmérésének adataiból.
Szerző(k): Hercsel Adél