Még ki sem írta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy turisztikai fejlesztési program szálláshelyfejlesztési pályázatait a balatoni térségre, amikor a tulajdonosoknak már kész tervei voltak a szállodák felújítására. A Szállodaszövetség is lobbizhatott a vissza nem térítendő állami támogatásért és segített a pályázati feltételek kidolgozásában.
Szerző(k): Vég MártonElőbb figyelmeztetés, majd pénzbírság, végső esetben pedig bezárás lehet a szankciója annak a hotelnek, amely nem teljesíti új adatszolgáltatási kötelezettségeit.
Szerző(k): Vég MártonKilenc évig nem tudta befejezni az esztergomi Mária Valéria Hotel építését a régi tulajdonos, a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatójához köthető új tulajdonossal viszont lendületet kaphat a beruházás. Mindössze 6-8 milliárd forint kell hozzá és kész is.
Szerző(k): Vég MártonA Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt partnere lett az a kormányközeli vállalkozó, aki előbb vissza nem térítendő állami milliárdokat kapott a kormányzati szervezettől luxus szállodák építésére, majd minőségi díjjal is megjutalmazták.
Szerző(k): Vég MártonA tavalyi évhez képest minden régióban kedvezően alakult a szálláshelyek bruttó árbevétele az év elején, szállodai kategóriák között a négycsillagos hotelek teljesítettek a legjobban - ismerteti a Magyar Hírlap keddi száma a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készített legfrissebb felmérést.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz utolsó simításokat végzik Nyíregyháza új négycsillagos szállodáján, amely nyártól várja a vendégeket. A szállodaszövetség szerint mindegy, hogy ki és milyen forrásból nyit szállodát, csak fejlődjön a turizmus.
Szerző(k): Vég MártonJúliustól már legalább ezer hazai szállodának kell folyamatosan adatokat szolgáltatnia a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ számára. Ehhez Széles Gábor milliárdos üzletember egyik cége által kifejlesztett szoftvert használhatják.
Szerző(k): Vég MártonMegnyitotta első budapesti szállodáját a Meininger Hotels, a 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hallt a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett, a beruházás értéke közel 6 milliárd forint - közölte a szállodalánc az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielVitorlás hajóval érkezhetnek majd a vendégek abba a balatonfüredi luxus szállodába, amelynek építésére a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárd forintot adott. Az építkezés helyszíne a füredi kemping, amit egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég üzemeltet.
Szerző(k): Vég Márton