Dobogókőn kigyulladt a használaton kívüli Nimród Hotel felső szintje és tetőszerkezete - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA rendőrök elfogták azt a két nőt, akik egy erzsébetvárosi szállodából ellopták egy vendég nagy értékű karóráit - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Domokos LászlóNagy szeletet kíván kihasítani magának a Marriott szállodalánc a kínai turizmusból az Alibaba internetes kiskereskedelmi portállal kialakított együttműködéssel - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hét végén már eléri a 300 ezret a vizes világbajnokságra eladott belépőjegyek száma, így az azokból származó bevétel tízmilliókkal meghaladja a pénteken regisztrált 920 millió forintot – írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóMintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Szerző(k): Szász PéterKötelezővé tenné a hotelek minőségét jelentő csillagok használatát a szállodaszövetség - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNemzeti szállodaholding létrehozását tervezi a varsói kormány. Az állami vállalatok üdülőit vonnák össze egy országos hotelláncba.
Szerző(k): Barabás JúliaAz ingatlanárak emelkedése és a turizmus szárnyalása indokolttá teszi, hogy a nemrég eladott Sofitel után más hotelépületek is piacra kerüljenek - ismerteti a keddi Világgazdaság piaci szakértőkre hivatkozva az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFanatizmus, megszállottság, szerelem és attrakció kell a történelmi épületek üzemeltetéséhez, ami mellé jól jön egy jövedelmező háttérvállalkozás, ahonnan a kastélyba lehet \"önteni\" a pénzt, ami viszont sosem térül meg - derült ki a kastélyszállodák közelmúltbeli fórumán.
Szerző(k): Szepesi Anita