A korábbi francia államfő új karriert kezd, miután megsemmisítő vereséget szenvedett pártja előválasztásán. Az Accor szállodalánc igazgatóságában landolt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKedden határoz az MFB Zrt. igazgatósága, majd szerdán zárt ülésen dönt a fővárosi közgyűlés a Rác fürdő és hotel sorsáról - tudta meg a Napi.hu. A már hét éve elkészült és azóta is pusztuló létesítményt csaknem három éve szerezte meg a főváros, amikor átvállalta az MFB hiteleit. A végső vevő vélhetően nem az a kínai cég lesz, amely már fél éve parkoltatja a vételárnak szánt 3,3 milliárd forintot.
Szerző(k): Szakonyi PéterCsúcsra járatja a fővárosi szálláshely-piacot az, hogy július második felében egyszerre tartják a budapesti úszó világbajnokságot és a Forma-1-es Magyar Nagydíjat. A kereslet óriási, a hotelekben már most alig van szabad hely, pedig néhol 35 százalékos felárat szabnak, miközben a hostelek és az Airbnb-sek sem tétlenkednek - írja az Azutazó.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly 86 milliárd forintos rekord nettó árbevételt ért el a Market Építő Zrt., ez több mint 30 milliárdos növekedés 2015-höz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaFranchise-megállapodás keretében nyit Budapesten szállodát az Accent Hotel Management. A Hilton Garden Inn Budapest City Centre nevű, 214 szobás szálloda a Hilton harmadik egysége lesz Budapesten - írja a Portfolio.hu.
Szerző(k): EconomxMunkába állt egy vendéglátást segítő robot. Természetesen Japánban.
Szerző(k): EconomxMinden eddigi rekordot megdöntött New York tavaly. Több mint 60 millió turista látogatta meg a Nagy Almát - ebből közel 13 milliót tett ki a külföldiek száma. Az idegenforgalomhoz kötődő szakmákban immár 375 ezren dolgoznak, a szállodaárak az egekben vannak.
Szerző(k): Szakonyi PéterA következő két évben mintegy 2 ezer szobával bővül a szállodai kapacitás Magyarországon, ez 4 ezer új szállodai ágyat jelent - derül ki a KPMG elemzéséből.
Szerző(k): MTISzilveszterkor átlagosan 20 százalékkal kell többet fizetni a szállodai szobákért, mint az év többi napján; a foglalások közel egyötödét SZÉP-kártyával fizetik - derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből.
Szerző(k): MTI