A horvátországi felfedezés különösen fontos felfedezés az adriai ország energiabiztonsága szempontjából, de a Mol is nagyot profitálhat belőle a horvát leányvállalata miatt.
Szerző(k): EconomxEgy ezer kilométeres Budapest-Fiume oda-vissza autóút üzemanyag-költsége a jelenlegi hazai árakkal, nyolc literes fogyasztással számolva mintegy 50 ezer forint. Csakhogy a turisták ennél nyilván többet autóznak, és minden bizonnyal Horvátországban is kell tankolniuk. Megvizsgáltuk a határon túli benzin és gázolaj árakat, illetve azt is, hogy hol érdemes üzemanyagot vételezni.
Szerző(k): Sánta AndrásHernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjújában pénteken este megismételte, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el Mol-INA ügyben.
Szerző(k): EconomxA horvát alkotmánybíróság elvetette a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának panaszát. Történt mindez kilenc hónappal azután, hogy a testület Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetével is ugyanígy járt el a Mol-INA per ügyében.
Szerző(k): EconomxA magyar kormány szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
Szerző(k): EconomxA nemzetközi választottbíróság korábban ekkora összeget határozott meg. A horvát kormány már el is különítette ezt a költségvetésben.
Szerző(k): EconomxA svájci legfelsőbb bíróság szerdán elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Szerző(k): Domokos ErikaAz INA horvát olajipari vállalat felügyelőbizottsága (fb) szerdán tudomásul vette a Mol Nyrt. által az INA igazgatótanácsába delegált magyar tagok lemondását és a horvát kormány kérésére visszahívta a horvát tagokat, majd új vezetést nevezett ki - közölte a horvát vállalat az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA PiS-vezette lengyel kormány egykori szóvivőjének, Adam Hofmannak a tanácsadó cége megkérdőjelezhető módszerekkel segíthette a Mol magyar olajtársaság piacszerzését Lengyelországban – írta a lengyel Onet cikkére hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Domokos Erika