inflációs_csúcs

07.
12.
06:03
Nem lesz drámai áremelkedés, sőt, augusztustól olcsóbbak lesznek az árstopos élelmiszerek

Nem lesz drámai áremelkedés, sőt, augusztustól olcsóbbak lesznek az árstopos élelmiszerek

Nem emelkedik az árstop augusztusi kivezetésével a hatósági áras termékek ára. Sőt, egyes élelmiszerekhez a rögzített árnál is jóval olcsóbban szerezhetünk be. Nem igaz, hogy az árstop után drámai áremelkedés következne, ezzel szemben a nyilvános adatok egyértelműen azt mutatják, stagnáló és enyhén csökkenő árakra számíthatunk. Egyetlen termék kivételével: annak az ára ugyanis komoly mértékben nőhet.

Szerző(k): Nagy Kristóf
06.
30.
19:05
Mutatjuk, mennyi minden szól a minimálbér évközi emelése mellett

Mutatjuk, mennyi minden szól a minimálbér évközi emelése mellett

Az alacsony jövedelműeket súlyosabban érinti az infláció, mint a magasabb keresetűeket, ráadásul a minimálbér reálértéke csökken az idén. Ennek elkerülése érdekében szeptembertől legalább 4 százalékos évközi emelést javasolnak a szakszervezetetek.

Szerző(k): Nagy Kristóf
06.
23.
07:52
Lejtmenet: Történelmi mélyponton a török líra

Lejtmenet: Történelmi mélyponton a török líra

A török líra pénteken már második napja gyengül erőteljesen a dollárhoz képest, amellyel szemben történelmi mélypontra került azután, hogy a török jegybank csütörtökön az elemzők által vártnál jóval kisebb mértékű kamatemelésről határozott. Törökországban májusban mintegy 40 százalékos volt az infláció.

Szerző(k): Economx
06.
09.
07:02
Van olyan élelmiszer, aminek már negyedével csökkent az ára

Van olyan élelmiszer, aminek már negyedével csökkent az ára

Megállt májusban az élelmiszerek árának emelkedése, miközben sok közkedvelt termék ára hónapok óta csökken. Egy átlagos bevásárlás májusban már kevesebbe került, mint januárban. Az elmúlt hónapokban elsősorban már csak a szezonális élelmiszerek, leginkább a zöldségek ára nőtt.

Szerző(k): Nagy Kristóf
05.
17.
17:01
Itt a kalkulátor: szembesülhet személyes inflációjával, ha van hozzá bátorsága

Itt a kalkulátor: szembesülhet személyes inflációjával, ha van hozzá bátorsága

A fogyasztói kutatások tanúsága szerint az emberek általában magasabbnak érzékelik az inflációt a tényleges árindexek által jelzettnél. Ne csapja be magát, segítünk.

Szerző(k): Sánta András