A digitalizáció egyre gyorsabb ütemű terjedése elképesztő méretű adatmennyiség-növekedéssel jár, ráadásul a már több mint egy éve velünk lévő koronavírus-járvány csak felgyorsította az online térben zajló folyamatokat, így még több feldolgozandó, megőrzendő adat keletkezett, mint korábban, ezeket pedig tárolni kell valahol.
Szerző(k): Rácz GergőA T-Systems Magyarország 2021-től biztosítja magyarországi adatközpontjában a hibrid felhő infrastruktúrát, vagyis a lokális adattárolást a publikus felhő összes előnyével.
Szerző(k): Rácz GergőA 4iG konszolidált árbevétele 77 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest és elérte a 15,3 milliárd forintot, miközben az adózott eredmény 566 millió forintot tett ki, amely 81 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A háttérben a csoport organikus fejlődése mellett a 4iG akvizíciós stratégiájának eredményei állnak.
Szerző(k): Herman BernadettEgy bírósági meghallgatás során napvilágra került, hogy a macOS mégsem annyira biztonságos mint a gyártó Apple igyekszik reklámozni.
Szerző(k): Rácz GergőElvetett egy nagy reményekkel beharangozott új fejlesztést az operációs rendszert forgalmazó Microsoft.
Szerző(k): Rácz GergőMájus 19-én, életének 95. évében elhunyt Vámos Tibor, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - adta hírül az intézet.
Szerző(k): Domokos LászlóAz év első három hónapjában több mint 100 millió dollárt loptak el hackerek a különböző virtuális pénztárcákból.
Szerző(k): Rácz GergőA játék népszerűsége töretlen, a kiadó Take Two Interactive többi szériája is rengeteg pénzt hoz.
Szerző(k): Rácz GergőA számítógéphasználók csaknem negyede még mindig az életciklusának végére ért Windows 7 operációs rendszert használja, amelyhez 2020. január óta nem jár általános támogatás.
Szerző(k): Rácz Gergő