Informatikai karbantartást tart a Magyar Posta, ami érinti a posta.hu-t és a csomagautomatákat is - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterDonald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen - közölte vasárnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.
Szerző(k): Rácz GergőNagy értékű keretmegállapodást írt alá a Delta-csoport a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) - tette közzé a Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt két kínai hacker ellen – jelentette be John Demers miniszterhelyettes.
Szerző(k): Rácz GergőA Takarék Csoporthoz tartozó Takarék Kockázati Tőkealap I. 700 millió forintot fektetett be az AerinX Kft.-be, a magyar alapítású IT cég repülőgépek és egyéb légi járművek karbantartását támogató innovatív technológiai megoldások fejlesztésével foglalkozik - közölte a bank és a cég kedden.
Szerző(k): Szepesi AnitaEddig is sok morgás volt a játékosok körében, azonban ez csak fokozódik: az újabb játékkonzolok megjelenésével nagyságrendi áremelkedéssel kell számolni. Ehhez a vitához csapódnak hozzá a terjedő elvi kérdések arról, hogy merre kell tartania az iparágak, aminek sok baja van belül és kívül is.
Szerző(k): Rácz GergőAz elmúlt évben kimagaslóan a Pdf volt az internet legveszélyesebb fájlkiterjesztése egy új kutatás szerint. A húsz legnagyobb kockázatot jelentő kiterjesztés között szerepel a Doc, a Ppt és a Txt is áll a végpontvédelmi IT megoldásokat nyújtó Panda Security közlésében.
Szerző(k): Rácz GergőIsmeretlen személy vagy személyek a Debreceni Egyetem nevét és arculati elemeit felhasználva küldtek vírusos mellékletet tartalmazó e-mailt számos magyarországi címre.
Szerző(k): Rácz GergőA pletykák szerint kivonja a forgalomból a MacBook Airt az Apple, helyette viszont az emberek egy új alapszériás gépet kapnak majd.
Szerző(k): Szabó Dániel