Újra felkerült Torgyán József volt kisgazda pártvezér és földművelésügyi miniszter egykori villája az egyik ingatlanhirdetési portálra.
Szerző(k): G. É.Az ingatlanvásárlás hosszútávú befektetés, így különösen fontos, hogy körültekintően járjunk el a választásnál. Íme néhány olyan szempont, amire elsőre nem feltétlenül gondolnánk, pedig később a zsebünk bánhatja a rossz döntést.
Szerző(k): G. É.Várakozáson felüli sikerek látszanak a márciusi lakásbiztosítási kampánynak köszönhetően. Erősödött a piaci verseny, csökkent a piacvezető szereplők koncentrációja, sőt, még az alulbiztosítottságot is sikerült visszaszorítani.
Szerző(k): Horváth BalázsA hitelkamatok a korábbi magas szintekről mérséklődtek, az új otthonfelújítási program és a lakáspiaci élénkülés nyomán a belső kereslet is növekedésnek indult. Azonban az uniós források hiánya és az áprilisban bejelentett beruházás-elhalasztás negatív tényező az ágazat kilátásai szempontjából. Ugyanakkor a kormány jelentős építőipari fejlesztéseket jelentett be, amely felpörgetheti a szektort, illetve az otthonteremtéshez egy új kezdeményezéssel hozhatják meg a kedvet. Emellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felszólította a bankokat, hogy önkéntes alapon 5 százalékban maximálják a lakáscélú jelzáloghitelek THM értékét.
Szerző(k): Rádi BalázsElképesztő emelkedést produkáltak a kínai részvények az elmúlt napokban. A kormányzati ösztönző intézkedések hatására berobbant emelkedésben beindultak a pánikvásárlások is, így a nemrég még temetett kínai tőzsde hirtelen ismét a világ élvonalába ugrott.
Szerző(k): EconomxA fővárosi otthonteremtők első lakásukra átlagosan 44 millió forintot költenek.
Szerző(k): EconomxAz NGM miniszteri biztosa a Pénztárkonferencia 2024 rendezvényen mutatta a tárca törvényjavaslatát arról, hogy jövőre – de csak egy évre – lehetővé tennék, hogy lakáscélokra az önkéntes nyugdíjpénztári tagok kivehessék az ott lévő megtakarításaikat.
Szerző(k): Sárosi ViktorTöbb ezren tüntettek Portugália városaiban a megfizethetetlenül magas lakásárak és az emelkedő bérleti díjak miatt.
Szerző(k): G. É.Májusban jelentette be a pénzügyminiszter a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa újabb kétéves meghosszabbítását, azonban azóta sem került az Országgyűlés elé az erről szóló törvényjavaslat. A szakértő nem tartja valószínűnek, hogy az intézkedés nem lesz meghosszabbítva, mivel azzal jelentős mértékben visszaesnének a lakásépítések.
Szerző(k): Vermes Ádám