Havi 1 milliárd eurót vonnak ki a befektetők átlagosan az európai ingatlanalapokból az utóbbi hónapokban. Nem csak a lakáspiacon, de a kereskedelmi ingatlanok esetében is véget ért a befektetői lelkesedés.
Szerző(k): Fellegi TamásAz új építésű lakások négyzetméterenkénti ára már mindenütt meghaladta az egymillió forintot Budapesten, az átlag 1,605 millió forint. A kerületek közötti különbség jelentős.
Szerző(k): Horváth TiborÁtlagosan 10 százalékkal drágultak a négyzetméterárak Budapesten 2022-höz képest a tavalyi évben.
Szerző(k): Vermes ÁdámSokkoló mértékben zuhant a születésszám tavaly egy sor országban. Vannak olyan szakértők, akik szerint évtizedekkel hamarabb bekövetkezhet a Föld lakosságának csökkenése. A fejlett országokban akár feleződhet is a népesség az évszázad végére.
Szerző(k): EconomxAhogy arra számítani lehetett az év során, az egy évvel korábbihoz képest alacsonyabb fokozatra kapcsolt a lakáspiac – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az ingatlanpiac idei alakulását ismerteti az ingatlanhirdetési portálon eladásra meghirdetett több mint 375 ezer hirdetés adatai alapján. Ez a szám 13 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA lista összeállítása során a szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontból lényeges mutatószámait vették alapul.
Szerző(k): EconomxAz előző évinél négy százalékkal többet, 40,1 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vevők.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA világ húsz legdrágább városából tíz európai egy friss rangsor szerint. A kelet-európai városok az olcsóbbak közé tartoznak.
Szerző(k): Vermes ÁdámA budapesti ingatlanárak a környező országok nagyvárosi lakásárait jóval alulmúlják, Bécsben egy ingatlan négyzetméterára a hazainak csaknem a háromszorosa. Budapesten most érdemes lakást vásárolni, mert az árak várhatóan az egekbe szökhetnek.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra